A lakók szerint nem volt hiábavaló a mérgek kihelyezése, több elpusztult rágcsálót is láttak

2023.05.09. 10:00

Vadászgörénnyel is irtják majd Vásárhelyen a patkányokat

Az elmúlt napokban már nem láttak patkányokat Hódmezővásárhelyen, a Szabadság téren a lakók. Valószínűleg sikeres volt az önkormányzat és az Alföldvíz Zrt. egy időben végrehajtott patkányirtása. A napokban még vadászgörényt is bevetnek, hogy biztosra menjenek.

Kovács Erika

A lyukakat majd akkor temetik be, ha a vadászgörényes irtás is megtörtént. Fotó: Kovács Erika

Egy Szabadság téri lakos videóra is vette, amint a játszótér melletti patkányjáratokban ki-be szaladgálnak a rusnya és betegségterjesztő jószágok. Miután a videó nyilvánosságra került, akkor rendelte meg a város a patkányirtást, és erre kérték az Alföldvizet is. A cég csatlakozott az akcióhoz.

A téren azt a két területet, ahol egymást érték a patkánylyukak, piros-fehér szalagokkal tekerte körbe az önkormányzat cége. A járatokba egy szakember kék, habszerű rágcsálóirtó szert fújt és több patkánycsapdát is kitett április 24-én. A szülők féltették a gyerekeiket, egyrészt a patkányoktól, másrészt pedig a méregtől, amely ellen – a kiírás szerint – a K1 vitamin az ellenszer. 

Fotó: Kovács Erika

Mivel eltelt két hét, kíváncsiak voltunk, mi a helyzet a Szabadságtéren. A két ominózus terület még mindig szalaggal van körbetekerve. A rágcsálóirtó hab még látszik a nagyobb járatokban. A fű is megnőtt, az egyik tömb körül pedig rengeteg szemetet láttunk és döglött galambokat. Utóbbiakat a megfelelő helyen jeleztük és mostanra biztosan el is vitték azokat.

– Mi pont az egyik patkányfészek környékén lakunk, rálátunk az ablakból. A kislányommal láttunk vagy 10-15 patkányt. Ő még kicsi, neki tetszett a látvány, én viszont undorodom és félek tőlük. A méreg kihelyezése óta, talán egy hete már nem láttunk patkányokat, de dögöket igen, amiket gyorsan elvittek. Remélem, vége lesz ennek a rémálomnak – mondta lapunknak egy lakos.

Fotó: Kovács Erika

Kis Andreától, a terület önkormányzati képviselőjétől megtudtuk, ő is hasonló híreket kapott, hogy főleg a kisebb példányok már elpusztultak.

– Arra kértem a városüzemeltetés munkatársait, hogy a biztonság kedvéért vessük be a vadászgörényes irtást is, amelyet a képviselői keretemből finanszírozok. Úgy tudom, a múlt héten ezt már szervezni kezdték. Amikor a méreg már nem lesz veszélyes a vadászgörényre, akkor meg is történhet – mondta a képviselő.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában