Albérletkaland

Az év legjobb időszaka jött el a lakástulajdonosok számára: a következő hetekben gyakorlatilag bármilyen otthont ki lehet adni az albérlet után kajtató egyetemistáknak. Persze mondhatjuk, hogy nagy a verseny, de a valóság az, hogy egy szépen felújított vagy igényesen, nem a nagyi levetett bútoraival berendezett otthonért versenyeznek azok, akik hosszabb-rövidebb ideig saját lakás helyett bérleményben képzelik el jövőjüket. 

De nézzünk át a túloldalra. Azokra a fiatalokra, akik évekre keresnek otthont most maguknak. Akiknek nem mindegy, mennyiért milyen körülmények között élnek, de sajátra nem telik és a kiadó részlegen a legtöbb esetben csak a csalódás éri őket. Mert ami szép és olcsó, az valószínűleg már régen elkelt. Vagy diáknak nem adják ki. Vagy csak külföldi diáknak adják ki. Vagy pont neki nem adják ki, mert nem volt elég szimpatikus. Vagy ha szimpatikus volt, valaki ráígért egy nagyobb összeget és jön a telefon: bocs, tárgytalan a megállapodásunk. És ha sokáig gondolkozik egy drágább verzión, hogy vajon az még belefér-e a költségvetésbe, miután a kedvezőbb lehetőségek elúsztak, lehet, hogy ott is hoppon marad. 

Rettenetesen kiszolgáltatott helyzet albérletet keresni és aztán abban lakni is. És a magyar valóság az, hogy egyre többen kényszerülnek erre – és nem csak egyetemista éveik alatt. Hiszen aki minden hónapban kifizet 150-200 ezer forintot ilyen célra, annak nem biztos, hogy marad már félretenni. És ha nincs jelentős tőke, még hitelből is elérhetetlen a saját lakás. Ez egy ördögi kör, ami sokak számára még csak most indul. És egyáltalán nem biztos, hogy csupán egy fiatalkori kalandos lakáskeresés egyszeri emléke marad a mostani, amikor esetleg azon bosszankodik: nem sikerül tetőt találnia a feje fölé, pedig már nagyon szorítja a határidő.