Szegedi hírek

2023.07.13. 15:00

Sípot osztogattak a rendőrök

A vadelütéses balesetekre hívta fel a figyelmet a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság a vármegyei Vadászkamarával közösen csütörtökön. Az akcióban vadriasztó sípot kaptak az autósok.

Suki Zoltán

Itt az őzek párzási időszaka, figyelni kell az utakon. Fotó: Török János

Elérkezett az őzek párzási időszaka, ami néhány helyen komoly veszélyt jelenthet az autósokra. Erre hívta fel a figyelmet a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság a vármegyei Vadászkamarával közösen csütörtökön Szegeden, a Maty éri körforgalomnál. Vad Róbert rendőr őrnagy, a balesetmegelőzési bizottság titkára elmondta, hogy a vad és gépjármű ütközéses balesetek komoly rizikófaktort jelentenek közlekedésbiztonsági, valamint vadgazdálkodási szempontból egyaránt. Ezért fontos a járművezetők figyelmét felhívni, hogy az őz párzási időszakában – július második és augusztus első felében – nemcsak a táblákkal jelzett szakaszokon kell óvatosan közlekedniük, hanem erdősávok, termőföldek mellett is, a nap bármely szakában.

Hozzátette: még a legkörültekintőbb vezetési mód mellett sem lehet mindig elkerülni a balesetet, mert sokszor hirtelen, féktávolságon belül lép a vad az autó elé. Az azonban egyáltalán nem mindegy, hogy milyen sebességről kell vészfékeznie a sofőrnek, mekkora lesz az ütközés ereje és hatása.

Több autóst is megállítottak, és elmondták nekik, hogy a megengedett legnagyobb se­besség nem azt jelenti, hogy annyival is kell haladni. Rá­­adásul szembejövő forgalomnál nehezebb észrevenni a közelben lévő vadon élő állatokat.

Több autóst is megállítottak. Fotó: Török János

De az általános szabályokra is figyelmezettek. Például arra, hogy vezetés közben senki se telefonáljon, viszont mindenki használja a biztonsági övet. Érdemes nagyobb követési távolságot tartani, és ha nem jön szembe senki, bekapcsolni a távolsági fényszórót. Az autósok kaptak egy vadriasztó sípot is, amit a kocsijukra szerelhetnek viszonylag egyszerűen, ezzel is megelőzve a vadak elütését.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában