Vigyázzunk egymásra!

Egy ideje ismét nyeregbe pattantam, jó öreg kerékpárommal közlekedem Szeged utcáin. Van jogosítványom, ismerem és két keréken is betartom a KRESZ-t. 

A nyári szünet beköszöntével minden évben jelentősen mérséklődik a városban a forgalom, így azt gondolná az ember, egyben biztonságosabbá is válik a közlekedés. Az elmúlt hetekben azonban több olyan tapasztalatom is volt sajnos, amikor hajszálon múlt, hogy nem hagytam ott a fogam. 

Autóvezetőként pontosan tudom, hogy két oldala van annak a bizonyos éremnek. Hogy mennyire bosszantóak tudnak lenni a zebrákon fékezés nélkül átsuhanó kerékpárosok és rolleresek. Gyalogosként pedig magam is mérgelődöm, amikor bójaként kezelnek egy szlalompályán. Utóbbi esetben a gyalogos, az előbbiben azonban figyelmetlenség vagy szabálytalanság esetén egyértelműen a kerékpáros a vesztes. Hiszen a másfél tonna mindig győz.

Noha szép számmal található már a városban kerékpársáv, ám azok útminősége korántsem minden esetben kifogástalan. Nem minden gödrön képes gond nélkül áthaladni a biciklis. Ha észreveszi az úthibát, rendszerint két lehetősége van: vagy kikerüli, vagy jöhet egy tripla Rittberger a levegőben, aminek általában az SBO a vége. Éppen ezért autóvezetőként érdemes kellő távolságot tartani, hiszen a bringás többnyire nem bolondozásból leng ki az útmentén. 

Emellett a parkolás után talán nem ördögtől való elvárás, hogy a sofőr vessen egy pillantást a visszapillantó tükörre, és csak azt követően vágja ki a gépjármű ajtaját. Jó a fékem, de egy másodperc alatt nem állítja meg a lendületet.

Végül pedig a körforgalomban a kerékpárosokra is ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint az autósokra. Ha a bringás nem a sajnos rendszerint mellette haladó gépjárművel azonos kijáraton szeretné elhagyni a körforgalmat, a helyes reakció talán nem a kerékpáros leszorítása. Persze az erősebb győz, de milyen áron?