Szegedi hírek

2023.08.28. 12:23

Falból híddá alakítanák a bibliai szövegeket – Galéria

Koós Kata

A diákfelmérés eredményeit hétfőn ismertették. Kiderült, hogy a fiatalok számára nagyon nehezen értelmezhetők a bibliai szövegek. Fotó: Gémes Sándor

Akadály vagy segítség, azaz fal vagy híd a fiatalok számára a bibliai szöveg a vallásos lelkület kialakulásában? Ez volt a legfőbb kérdése annak a háromezer általános és középiskolás diák részvételével az elmúlt hónapokban lezajlott szentírás-értelmezési felmérésnek, amelyet a 34. Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia főszervezője, Benyik György atya kezdeményezett. A feladatlapok összeállítását és kitöltetését a Szeged-Csanádi Egyházmegye Kateketikai Intézetének munkatársai vállalták Serfőző Levente oktatási helynök vezetésével. A felmérés szervezői és értékelői a biblikus konferenciát nyitó hétfői kerekasztal-beszélgetésen osztották meg az eredményeket a nagyközönséggel. 

A tesztek elemzését Zólyomi Teodóra hitoktató végezte. Elmondta, a 10 és 20 év közötti, de zömmel 6-8. osztályos diákok által kitöltött feladatlapok háromféle feladattípust tartalmaztak. Az elsőben a fiataloknak egy bibliai szövegrészt kellett elolvasniuk, és színkódokkal jelölniük, hogy melyek a jól, a kevésbé és az egyáltalán nem érthető részek számukra. A második feladattípusban bibliai kifejezések magyarázatát kellett megadniuk feleletválasztással, a harmadik feladattípusban pedig a saját szavaikkal kellett szentírási kifejezéseket magyarázniuk. A hitoktató elmondta a legnehezebben érthetők a „pelyva”, a „bűn van-e az ajtó előtt” és a „tobzódás” kifejezések voltak, de a „felmagasztal” és az „érc” szavak jelentésének felfejtése is sokak számára okozott problémát. A helyesírás feltűnően sok feladatlapon volt megdöbbentően csapnivaló.

A hitoktató úgy fogalmazott, nem csak a biblikus konferencia résztvevőinek, de a magyar tanárok, az osztályfőnökök és a szülők számára is tanulságos eredmények születtek. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában