2023.09.04. 16:20
Felújították az Aradi vértanúk terét
A szökőkút is újra működik majd a téren. Fotó: Gémes Sándor
Elkészült az Aradi vértanúk terének a felújítása
– jelentette be hétfőn, a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján Szeged gazdasági alpolgármestere.
Kovács Tamás elmondta, hogy a tér rekonstrukciójára 100 millió forintot költött a város saját forrásból. Ebből első ránézésre nem sok minden látszik, de az alpolgármester hozzátette, hogy a pénz nagyobbik részét a közművek felújítására költötték, összesen 60 millió ment el erre. A Szegedi Vízművek Zrt. kicserélte a tér alatt található elöregedett ivóvíz- és csatornavezetékeket a Rerrich Béla tér és a Tisza Lajos körút között, illetve a Zrínyi utcánál. Ezt a területet újra is aszfaltozták. Maga a tér felújítása fejeződött be most. A pénz másik részéből új klinkertéglás támfalat építettek, és ezer négyzetméteren újraaszfaltozták a teret is.
![](https://cdn.delmagyar.hu/2023/09/1vqIsNq-Pp51qxCFvHes3M6q6RynfwQykccs96ICV2A/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RmZDlmZDZmMTI5MTQwMjY5NTgwNWMyZDA2OGIyZmMz.jpg)
Fotó: Gemes Sandor
A beruházás fontos eleme, hogy megjavították, és újraindítják a hosszabb ideje nem működő szökőkutat is, amelyet rövidesen üzembe is helyeznek. Kovács Tamás azt is elmondta, hogy a bitumenen kívül zöldítést is terveznek. De – ahogy fogalmazott – ezt többször is át kell gondolniuk, hiszen az Aradi vértanúk tere egy „gyásztér”, emiatt pedig nem mindegy, hogy milyen növényeket telepítenek oda. A sajtótájékoztatón részt vett Hekáné Szondi Ildikó is.
![](https://cdn.delmagyar.hu/2023/09/wb7pwAVKNNvgek4t5d1ddO31-P17EHCJJzu3Z38Fa24/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFmNmZmZDZkYjhhZTQ4ODBhMzg3ZmMzM2RmMmYwNjMy.jpg)
Fotó: Gemes Sandor
Az önkormányzati képviselő elmondta, hogy rendezettebb lett a tér a felújítás után, és így az eddigieknél is méltóbb helyszíne lehet a megemlékezéseknek, és más programoknak.
Szegedi hírek
- A zenei vezető a Rebecca produkció láthatatlan motorja
- Egy Csongrád-Csanád vármegyei fagylaltozóban megtiltották a fagylaltkészítést
- Borovicsék: Apa és lánya először együtt a színpadon a Rebeccában
- A jövő újságírói táboroznak az Agórában
- Szegedből merítenek inspirációt a művésztelep alkotói