Séra László utódait kutatja a vásárhelyi múzeum

2023.10.05. 17:30

Megismernék a múlt századi hentes életét

Séra László egykori hódmezővásárhelyi hentes leszármazottait kutatja a Tornyai jános Múzeum. Várják azok jelentkezését, akik esetleg még őriznek emléket a susáni Klauzál utcában lakó mészáros mesterről.

Tábori Szilvia

Kordokumentum: többet szeretnének tudni, mint amit a régi fotográfia elárul. Fotó: Tornyai János Múzeum 

Egy fekete-fehér, vélhetően még 1905-ben készült fénykép alapján egy hajdani hódmezővásárhelyi mészárosmester leszármazottait kutatja a Tornyai János Múzeum. Mint azt Bernátsky Ferenc helytörténész-muzeológus lapunknak elmondta, Séra Lászlót 1905 körül örökítette meg mészárszéke előtt Balogh Tamás amatőr fényképész, aki számos felvételt készített a múzeumnak Kiss Lajos múzeumőr megbízásából. Az eredeti üvegnegatív 1952-ben került az intézmény tulajdonába, majd a néhány évvel később készített kontakt felvétel hátuljára jegyeztek fel néhány információt. Ennek alapján igyekeztek most minél többet megtudni a néhai hentesről. – Egyelőre annyit sikerült kideríteni, hogy Séra Lászlót 1847. július 15-én keresztelték meg református hitben. Váratlanul hunyt el 1915. szeptember 25-én, amelynek híre megjelent a helyi újságban. Édesapja Séra János takács, édesanyja Sándor Sára, felesége Mester Julianna volt. Halálakor a Klauzál utca 6. szám alatt lakott – mondta Bernátsky Ferenc. Hozzátette, a fénykép helyszíne is bizonytalan, nem tudni, hogy mészárszékét vajon a lakhelyénél üzemeltette-e. Halála óta eltelt több mint száz évben generációk nevelkedtek fel, a múzeum munkatársai bíznak benne, hogy talán valaki még őriz emléket az egykori hódmezővásárhelyi hentesről.

Aki bármilyen információt tud a fotográfián szereplő mészárosmesterről, a Tornyai János Múzeum közösségi oldalán üzenhet, ahogy a 62/242-224-es telefonszám is hívható.  
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában