Szegedi egyetemi hírek

2023.11.17. 14:40

Négy keréken gurul immár az esély a falusi kisdiákokhoz

Klebelsberg Kunó kultuszminiszter idejében még „téglával és malterral” építették hazánkban a falusi kisdiákok jövőjét. A népiskolai hálózat esélyteremtő szellemiségét folytatja ma a Tanítsunk Magyarországért! program, amelynek keretében a jövő már négy keréken gurul a kistelepülésekre. A Szegedi Tudományegyetem a program egyik legjelentősebb zászlóshajója.

Koós Kata

Gellén Klára oktatási rektorhelyettes kiemelte, a program nem csak a mentorált kisdiákok, de az őket mentorként segítő hallgatók fejlődését is segíti. Archív fotó: Frank Yvette

A Tanítsunk Magyarországért! országos program 2018-ban indult el. Megálmodója György László kormánybiztos volt, akinek szakdolgozata elkészítése során szúrt szemet egy statisztika, amely azt rögzítette, hogy sok hazai kistelepülésen a gyermekek nagy százaléka az általános iskola elvégzése után nem tanul tovább, szakmát sem szerez.

A felsőoktatási intézmények hallgatóinak bevonásával megszólítják a kistelepüléseken élő kisdiákokat, a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű kisiskolásokat. Összekapcsolva az időben egymáshoz közel álló korosztályokat próbál a program annak érdekében tenni, hogy a kisdiákok segítséget és ösztönzést kapjanak a pályaválasztáshoz és a továbbtanuláshoz

 – összegezte a program lényegét lapunknak Gellén Klára, a Szegedi Tudományegyetem oktatási rektorhelyettese.

Az SZTE 2021-ben csatlakozott a Tanítsunk Magyarországért! programhoz, amellyel az indulás óta több mint négyezer 6-8. osztályos, falusi gyermeket segítettek már. A szegedi hallgatók lelkesedése kezdettől fogva kimagasló országos tekintetben. A program helyi koordinációját az SZTE Junior Akadémia végzi, az SZTE az országban a legnagyobb területet, Csongrád-Csanád, Békés és Bács-Kiskun vármegyét fedi le. Eddig 450 mentor 18 iskolában több mint 1200 kisdiákot segített már.

A Szegedi Tudományegyetem kiemelt céljaként kezeli a régió gazdasági fejlesztését, a mentorprogram ehhez a küldetéshez kiválóan illeszkedik. Hiszen abban támogatjuk a kistelepüléseken élő diákokat, hogy szakmát szerezzenek, ezáltal közvetlenül hozzájárulunk a régió gazdasági fellendüléséhez is

 – emelte ki Gellén Klára, majd ismertette a szegedi program felépítését.

Két kurzus során tanulják a mentorálást a hallgatók, ami minőségbiztosítást jelent. Az első kurzuson skilleket tanítunk, például azt, hogyan kell kommunikálniuk, hogyan kell a tanulást tanítani. A második kurzus pedig a tényleges gyakorlat, maga a mentorálás

 – részletezte a rektorhelyettes.

Hozzátette, a program nem csak a mentoráltak, de a mentorok fejlődését is segíti.

Megtanulják a felelősségvállalást, tapasztalatokat szereznek a programszervezés, a kommunikáció terén, a fejlesztés területén. Havi ösztöndíjat kapnak, fejlesztési és kulturális programokban vehetnek részt, továbblépési lehetőséget biztosítunk számukra mentor nagykövetként és senior mentorként

 – sorolta az előnyöket Gellén Klára.

A hallgatók az SZTE szinte összes karáról jelentkeznek, a képzésük során építenek a már meglévő tudásbázisra is.

A tudásmegosztás jelentős. Például a bölcsészkar Neveléstudományi Intézetét is bekapcsoltuk a programba, több iskolában kompetenciamérést, -fejlesztést tartottak szövegértés és logikai gondolkodás témákban. Bevonták a mentorokat is, és ebben az évben a programmal elnyertük a Fáy Oktatási Innovációs díjat

 – részletezte a rektorhelyettes.

A héten 7 elektromos kisbuszt kapott a Tanítsunk Magyarországért! keretében a Szegedi Tudományegyetem. A járművek nagyban megkönnyítik majd a mentorok és mentoráltak mobilitását.

A hallgatók heti 4-6 órában foglalkoznak a kisdiákokkal 3-5 fős csoportokban. A távolságok jelentősek, és a hallgatók városi programokat is szervezek a mentoráltjaiknak, múzeum- és vállalatlátogatásokat, hiszen tulajdonképpen a világuk kapuit szeretnénk nagyobbra tárni. A kisbuszok óriási segítséget jelentenek ebben számunkra

 – mondta el Gellén Klára.

A Tanítsunk Magyarországért! program legfőbb célja, hogy az évtized végére a most általános iskolás diákok vagy szakmát szerezzenek, vagy továbbtanuljanak, amely küldetésben az SZTE a program egyik legjelentősebb zászlóshajója.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában