Lezárult a határon átnyúló „Hatékony szűrési és prevenciós programok fejlesztése és tesztelése” program

2023.12.07. 14:26

Cél a betegségek megelőzése

Lezárult a „Hatékony szűrési és prevenciós programok fejlesztése és tesztelése” elnevezésű határon átnyúló program, amelyben a Hódmezővásárhelyi–Makói Egészségügyi Ellátó Központ és a Páli Szent Vincéről elnevezett Szatmári Irgalmas Nővérek Egyesület (Románia) vett részt.

Kovács Erika

Kallai Árpád főigazgató sikeresnek értékelte a projektet. Fotó: Kovács Erika

A gyakori betegségek megelőzését, az egészségügyi ellátás hozzáférhetőségét, a megelőzéshez kapcsolódó infrastruktúra fejlesztést tűzték ki célul.

Együttműködésünk nyolc évet ölel át. 2015-ben álmodtuk meg a terveket, amik 2023-ra megvalósultak 

– mondta a projekt zárórendezvényén Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi–Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója. A projektet sikertörténetként értékelte, amiben kiemelte az összefogás, az elkötelezettség és a partnerség szerepét. A szatmárnémetiek keresték meg a vásárhelyieket, mert hallottak a 2008-ban elindított, Egészséges Vásárhely Programról.

Azonnal kiderült, hogy egy nyelvet beszélünk, és ez nemcsak abban nyilvánult meg, hogy magyarul tárgyaltunk, hanem az elképzelések tekintetében is

 – emelte ki a főigazgató.

A projekt, a tavaly kapott kiegészítő támogatással együtt, megközelítőleg 5 milliárd forintos pályázati forrásból valósult meg.

A program leglátványosabb elmeként a vásárhelyi kórház szakrendelőjére két emeletet építettek a gyermekosztály és a belgyógyászat számára. A legkorszerűbb technológiát képviselő eszközöket szereztek be, például ultrahangot, alacsony-dózisú CT-t, teljes test felvételére alkalmas BodyScant, 1,5 Tesla teljesítményű MR-készüléket. Hódmezővásárhelyen anyajegy-, szív- és érrendszeri-, emlő-, valamint koraszülött szűréseket szerveztek. A projekt egyik fő célja volt az emésztőszervi és gasztroenterológiai daganatok korai felismerése. Kitelepüléses szűrések, képzések és számos lakossági programot is jellemezte a projektet.

Szatmárnémeti térségében 20 háziorvost is bevontak a programba, segítségükkel 3000 szűrést hajtottak végre. Vásárhelyi példára beszereztek egy mobil mammográfiás berendezést, amikkel a nehezen megközelíthető kistelepülésekre is elvitték a szűrővizsgálatokat. További 2000 mammográfiás vizsgálatot végeztek a romániai országos onkológiai intézet kérésére, erről Láng László, a Hám János Orvosi Központ igazgatója, a projektvezető beszélt a vásárhelyi zárókonferencián.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában