Csongrád-Csanád vármegye

2023.12.08. 11:40

Csongrád-Csanádban is káoszt okozhat a buszos sztrájk

Suki Zoltán

Nem biztos, hogy érdemes lesz várni a buszra hétfőn és kedden.

Fotó: Kuklis István

Szinte az összes vármegyei buszjáratot érinti a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet december 10-ére és 11-ére hirdetett munkabeszüntetése. A változások felsorolása szinte lehetetlen, de a közlekedési társaság honlapján részletesen megtalálhatók a Csongrád-Csanád vármegyét érintő változások. Lesz olyan járat, amelyik korábban indul, de sok olyan is, ami hosszabb útvonalon közlekedik, vagy éppen ki sem áll a garázsból.

A Volánbusz Zrt. azt közölte, hogy vállalatnál működő majdnem húsz érdekképviseletből eddig egyik sem jelezte csatlakozási szándékát a munkabeszüntetéshez. Jelezték, hogy az elégséges szolgáltatásban az első nap a járatok 80, a második nap pedig az 55 százaléka közlekedni fog, ez azt jelenti, hogy a Volánbusz a két nap alatt összesen mintegy 23 ezer kieső járattal tervez országszerte. Amennyiben az adott járatok közül az érintett autóbuszvezetők nem csatlakoznak a munkabeszüntetéshez és felveszik a munkát, akkor még több járat közlekedik majd menetrend szerint.

A Volánbusz továbbra is vitatja „az indokolatlan munkabeszüntetés” jogszerűségét és jogorvoslattal él a végzés ellen, amellyel az elsőfokú bíróság elutasította kérelmét a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet által még az idei évre meghirdetett, kétnapos sztrájk jogellenességére vonatkozóan. A vita a Volánbusz szerint nem a sztrájk lehetőségéről, hanem az időzítéséről szól. A társaság álláspontja szerint ugyanis az idei évben munkabeszüntetésre sem ok, sem jogszerű lehetőség nincs, hiszen a kollektív szerződésben az idei évre érvényes bérmegállapodás van hatályban, amit a Volánbusz vezetése maradéktalanul betartott. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában