2024.01.12. 09:30
Szegediek a Don-kanyarban
Sarkvidéki körülmények között kellett helytállniuk azoknak a magyar honvédeknek és munkaszolgálatosoknak, akiket a magyar királyi 2. honvéd hadsereg kötelékében a Don-kanyarhoz vezényeltek 1942-ben. 81 éve, január 12-én indult meg a Vörös Hadsereg mindent elsöprő ellentámadása, ami felőrölte a magyar honvédeket. Volt olyan Szegedről kiszállított alakulat, ami a tagjainak csaknem hetven százalékát elveszítette.
Magyar honvédek Sztanovoje faluban, háttérben a település temploma. Fotó: Fortepan/Marics Zoltan
Azt gondolom, el kell szakadnunk attól a történelemszemlélettől, ami a magyar történelmet tragédiák sorozatára építi fel – Muhi, Mohács, Világos, Doberdó és Don-kanyar –, és mindezekből csak a tragikumot emeli ki, ami nem ad magyarázatot arra a fontos kérdésre, ha ennyire tragikus a múltunk, akkor hogy-hogy még itt vagyunk? A magyarság mindezek ellenére megőrizte nyelvét, kultúráját és egy létező, fejlődő nemzet
– hangsúlyozta Kiss Gábor Ferenc, a Szegedi Tudományegyetem főiskolai docense, hadtörténész.
A Don-kanyarban a magyar katonák nagyon sok esetben helytálltak, az utolsó töltényig harcoltak, hősiesen küzdöttek és nagyon sokszor próbáltak segíteni a bajtársaikon is. A magyar vereség korántsem egyedi. Az összes keleti fronton harcoló hadsereg – legyen szó az olaszokról, románokról, németekről – ugyanilyen tragédiákat szenvedett el
– folytatta a hadtörténész. Kiss Gábor Ferenc arra emlékeztetett, a doni katasztrófa előtt, már 1942 novemberében elindult a Vörös Hadseregnek az az offenzívája, amelyben bekerítették a német csapatokat Sztálingrádnál, továbbá szétzúztak két román hadsereget, majd decemberben az olasz 8. hadsereget.
A Tisza-partról a Don-kanyarba
Szegedről és térségéből annak ellenére került ki sok alakulat a Don-kanyarba, hogy a városban székelő V. hadtestet a bizonytalan délvidéki helyzet és a szerb partizántevékenység miatt nem mozgósították. A városból és környékéről támogató és műszaki alakulatokat szállítottak ki a keleti frontra. Így került a Szovjetunióba például a 105. gépkocsizó vonatcsapat parancsnokság, a 153. kerékpáros utászszázad, a 117. utász század. Nagyon sok szegedi és megyei honvéd harcolt a Kecskeméten mozgósított 13. könnyű hadosztály állományában is, különösen a 7. és a 31. gyalogezredben. A hadosztály-közvetlen híradószázadot, vagy a 13. légvédelmi gépágyús üteget is Szegeden állították fel.
Rejtő Jenő is odaveszett az ellentámadásban
A honvédek mellett az V. közérdekű munkaszolgálatos zászlóalj 18 tábori munkásszázadát, körülbelül 5 ezer fővel vezényelték ki a keleti frontra, akiknek műszaki, építő feladatokat láttak el gyakran emberileg megalázó körülmények között. A szovjetek szemében azonban ugyanolyan katonák voltak, mint a honvédek, nem tettek különbséget köztük, őket is ellenségnek tekintették.
Munkaszolgálatosként vesztette életét Fülig Jimmy, Piszkos Fred, Senki Alfonz, Gorcsev Iván és Wagner úr irodalmi atyja, az egyik legnépszerűbb magyar író, Rejtő Jenő is, akinek a rövid élete több szálon is összefonódott Szegeddel.
Hatalmas veszteségekkel járt a doni katasztrófa
A Vörös Hadsereg elsöprő támadása a szegedi alakulatokat is megtizedelte. Például a 13. híradószázad 275 fővel vonult ki a frontra és 92-en tértek haza, de hasonló veszteségi arányokat láthatunk a többi alakulatban is
– mondta a hadtörténész. A 13. könnyű hadosztály élelmező oszlopa 172 fővel vonult a Don-kanyarba, ahol egy tiszt és 38 fő élte túl a szovjet offenzívát.
Kiss Gábor Ferenc szerint szinte általános volt, hogy a katonai alakulatok vesztesége hősi halottakban, sebesültekben, eltűntekben elérte vagy meghaladta a hatvan százalékot. A Szegedi Tudományegyetem főiskolai docense a 7. gyalogezredet hozta fel példaként. Az alakulat állománya január 12-én összesen 100 tisztből és 3688 főből állt, ezekből február 10-én, amikor újragyülekeztették az ezredet, 43 tiszt és 606 fős legénység maradt.
Tél tábornok is hadat üzent a honvédeknek
Extrém hideg volt 1942/43 tele, ahogy az azt megelőző tél is sarkvidéki időjárást hozott a keleti frontra. A korabeli visszaemlékezésekben rendre arról írtak a honvédek, hogy éjszakánként mínusz 30-40 Celsius fokot mértek, a tájat pedig vastagon belepte a hó. Ilyen körülmények között már abban kimerült egy ember mentálisan és fizikailag, ha éjszakánként őrségben kellett állnia. A sarkvidéki hidegből Szeged népe is ízelítőt kapott, Tél tábornok már 1942 januárjában a városba is bevonult.
A dermesztő hideg megváltoztatta a város képét. Csak az mozdul ki, akinek halaszthatatlan dolga van. A vízvezetékek és gázórák sok helyen befagytak, a reggeli órákban többszáz bejelentés érkezett a gázgyárhoz és a vízműtelephez
– írta 1942. január 25-én a Délmagyarország. Palicson –33 fokot, Szegeden –25, a város külterületen –27 fokot mutatott a hőmérő. Az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint az elmúlt 120 év legalacsonyabb hőmérsékletét mérték akkor Szegeden, hivatalosan mínusz 29,1 Celsius fokot.
Voltak, akiknél elszakadt a cérna
A Szegedről bevonuló Novák Zoltán, a 13. légvédelmi gépágyús üteg zászlósa visszaemlékezésében azt írta:
Már valamennyien testileg és idegileg ki voltunk fáradva. Itt történt az, hogy valaki lekapta a puskáját és elkezdett lövöldözni a tömegbe, ahonnan viszonozták a tüzelést, amíg sikerült a lövöldözőt lelőni. De így is 8-10 meghalt katona (köztük egy főhadnagy) maradt a havon. Ahogy később tisztázódott a dolog kiderült, hogy a lövöldöző a nagy lelki és fizikai megterheléstől, idegileg összeroppant és abban a téves feltevésben miszerint ellenség vette körül, elkezdett lövöldözni. Az ilyen esemény nem volt ritka. A megbomlott agyú emberek a legfurcsábban viselkedtek. Láttam egy olyan katonát, aki eldobta a köpenyét és azzal a felkiáltással, hogy neki már elege van az egészből, elindult ismeretlen céllal a végtelen hómezőkön. Nem lehetett visszatartani, mert a jó szándékú segítést félremagyarázva sokan agresszívek lettek és megtámadták a segítő bajtársat. Láttam egy olyan katonát is, aki egy kilőtt gépkocsi vezetőfülkéjében ült, ordítva énekelt, miközben közölte, hogy ő most már hazautazik.
Név szerint ismerjük a hősi halottakat
A Vörös Hadsereg is komoly veszteségeket szenvedett el a magyar csapatok elleni támadás során. Ványai Márton A magyar 2. hadsereg doni katasztrófája – Szovjet hadműveleti iratok és jelentések tükrében, 1943. január 12-24. című, tavaly megjelent könyvében 27 880 főre (ebből 6970 fő halott) teszi a szovjet veszteségeket
– tette hozzá Kiss Gábor Ferenc. A hadtörténész arra emlékeztetett, hogy ebben az időszakban a hadifogság a halált jelentette. A csaknem kétszázezer fős magyar királyi 2. honvéd hadseregből körülbelül 27-28 ezer fő került hadifogságba, közülük nagyjából hatezren tértek haza a szülőföldjükre. De mellettük ott volt mintegy 50 000 halott és ugyanennyi sebesült is. Így a magyar összeveszteség 127-128 000 főre becsülhető.
A Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársai eredeti okmányok alapján hosszú évek szorgos munkájával állították össze a második világháborús katonai veszteség adatbázist, valamint a hadisírok, továbbá a szovjet hadifogolytáborokban meghaltak adatbázisát. Ezekben bármelyik családtag, hozzátartozó, érdeklődő laikus utánanézhet egy-egy második világháborúban elhunyt személy adatainak.
Helytálltak az extrém körülmények között
Bár a magyar történelembe a doni katasztrófa a huszadik század legnagyobb katonai vereségeként vonult be, ami így-vagy úgy, szinte minden korabeli családot érintett, a magyar honvédek hősiességből helytálltak. Hollósy-Kuthy László vezérőrnagy, a 13. könnyű hadosztály parancsnoka visszaemlékezésében azt írta: „De mégis azt mondom, nem ez volt az a fegyvertény, nem ez volt az a harc, amely nekem legjobban tetszett. A legnagyobb teljesítmény a téli csatában volt, amikor elhagyatva, áttörve, éhesen, lerongyolódva az erőitek végén ott álltatok körülvéve az ellenféltől és mint kőszirtek, kősziklák a háborgó tengerben, úgy tartották fel az orosz rohamokat és vertétek vissza mindaddig, amíg azután kitörtetek. Azután pedig a visszavonuló német csapatokat követve mint utóvédek hagytátok el helyeiteket. Annak ellenére, hogy állásaitokat ott kellett hagynotok, a magyar katona becsületét megvédtétek, elhoztátok és azt megtartottátok. A legnagyobb ajándék, amit mi kaptunk tőletek: az a katona becsülete, a magyar nemzet, a magyar katona becsülete.”
