2024.03.31. 07:00
Pilátusverés és Jézus-keresés
A virágvasárnap szentelt barkának, a nagypénteken templomi tűzben perzselt szőlővesszőnek, a húsvéti sonka csontjának, de még a levében főtt tojásnak is mágikus erőt tulajdonítottak hajdanán a néphagyományban. Egyikkel a villámcsapástól védték magukat, a többivel a termést, a jószágot, a torkot vagy éppen a családi harmóniát óvták. Térségünk húsvéti népszokásait Kulik Melinda néprajzos muzeológus segítségével gyűjtöttük össze.
Kulik Melinda néprajzos muzeológus elevenítette fel a régi népszokásokat. Fotó: Gémes Sándor
A nagyhétre való készület hajdanán már virágszombaton elkezdődött, ekkor vetették és ültették el az asszonyok a virágmagokat és -hagymákat.
Virágvasárnapon most is Jézus Jeruzsálembe való bevonulására emlékeztek a keresztények. Fontos szertartása volt az ünnepnek, a szentmiséknek a barkaszentelés. A szentelményből régen haza is vittek, a szentelt barkának ugyanis mágikus erőt tulajdonítottak a néphagyományban.
Nyelték és égették is a barkaszemeket
Amikor hazaértek, Tápén például egy barkaszemet lenyeltek, hogy egészségesek legyenek. A többi barkát félretették, és a későbbiekben gyógyítottak vele. Úgy tartották, hogy ha valakinek háromnapos hideglelése van, azaz magas lázzal járó, influenzaszerű megbetegedése, akkor három szemet le kell nyelnie, és attól meggyógyul
– mesélte lapunknak Kulik Melinda néprajzos muzeológus. Azzal folytatta, hogy Tápén szokás volt az elhunyt mellé, a koporsóba is néhány barkaszemet tenni, ám ennek a cselekedetnek az indoka mára már homályba veszett.
Nemcsak a hideglelés, de a villámcsapás ellen is hasznosnak tartották a szentelt barkát. Ha nyáron nagy vihar támadt, meggyújtottak egy gyertyát, amelynek lángjában elégettek egy barkaszemet. Úgy hitték, hogy ez megóvja a házat a villámcsapástól.
Kiszomboron lecsíptek egy barkaszemet, amivel a tehenek fejére rajzoltak kis keresztet. De szokás volt a barkaággal az állatok megcsapkodása is, hogy védjék őket mindenféle bajtól, betegségtől
– folytatta a muzeológus.
Fotó: Gémes Sándor
Ostorral büntették Pilátust
A nagyhéten hétfőn, kedden és szerdán még dolgoztak az emberek, a nagycsütörtök azonban már a megtisztulás jegyében telt.
Az asszonyok kimeszeltek húsvétra, a férfiak rendbe tették a szerszámaikat, megborotválkoztak. Nem dolgoztak már a földeken nagycsütörtöktől. Tápén aznap a családfő megmosta a gyerekek lábát
– részletezte az alsóvárosi Napsugaras Tájház munkatársa.
Nagycsütörtököt zöld csütörtöknek is nevezték, amikor csak zöld ételt ettek, például spenótot. A harangok most is ezen a napon mennek Rómába, azaz némulnak el, és majd csak húsvét vigíliáján, azaz nagyszombaton térnek vissza.
Miután a harangok Rómába mentek, úgy jelezték az időt, hogy a gyerekek kereplőkkel járták körbe a városrészt délben és hatkor. Szokás volt még az úgynevezett pilátusverés, amikor a templom környékén gyékényből font ostort vertek a földhöz, így verték el szimbolikusan Pilátust, amiért engedte, hogy Jézust keresztre feszítsék
– mesélte Kulik Melinda.
Tiszában fürödtek, Marosból ittak
Nagypénteken már hajnalban talpon voltak, a fiatal legények sorkukorékolással ébresztették a leányokat.
Mindenkinek ki kellett mennie a Tiszára, hogy megfürödjön, mert úgy tartották, hogy attól egészségesek lesznek. Ráadásul szótlanul kellett fürdeni, ha pedig szép, hosszú hajat akartak a leányok, akkor fűzfa alatt kellett fésülködniük
– mondta a muzeológus.
Hajnalban az asszonyok kisöpörték az egész házat, hogy mindenféle férget, legyet, egeret, bolhát, tetvet elűzzenek. Az idősebb asszonyok ezután fogtak egy szőlővesszőt, elmentek a templomba, és a tűz fölé tartották. Majd elvitték a földjükhöz, amelynek négy sarkába szúrták, hogy védjék a termést. Az alsóvárosi asszonyok szinte egész nap a templomban imádkoztak. A fiatal leányok aznap festették a hímes tojásokat. Nagypénteken szigorú böjtöt tartottak minden háznál. Amíg nem lehetett olajjal főzni, sokan csak kenyeret és vizet vettek magukhoz. A kiszomboriak például aznap csak a Maros vizéből ittak, hogy ők is olyan tiszták legyenek, mint a folyó. Szőregen pedig úgy tartották, hogy ha valaki a nagypénteki kenyérből eszik, akkor a háborúban nem érheti fegyver.
Amikor megengedte az egyház az olajjal főzést, akkor már káposztát, halat is lehetett enni
– fűzte hozzá Kulik Melinda.
Ezen a napon járták a kálváriát is, azaz a keresztutat, ami napjainkban is szokás a nagyböjt pénteki napjain.
Mágikus ereje volt a kókonyának
Nagyszombat vigíliáján térnek vissza a harangok Rómából, ekkor az alsóvárosi fiatalok hatalmas lármát csaptak, bográcsokat verve jártak utcáról utcára annak idején.
Azt kiabálták közben, hogy „kígyók-békák szaladjatok, mögszólaltak a harangok
– mesélte Kulik Melinda.
Éjszaka, éjfél környékén az asszonyok kimentek a határba, ahol Jézust keresték, énekeltek, együtt imádkoztak.
Húsvétvasárnap a templomi körmenet után ért véget a böjt, elkezdődhetett az ünnepi lakoma, amelynek tradicionális fogásait is ismertette a muzeológus.
A bárány az ünnepi asztalon egyrészt Jézust jelképezte mint áldozati bárányt, másrészt pedig a tíz csapásra is emlékeztetett, amikor a bárány vérével kenték be a zsidók Egyiptomban az ajtófélfákat, hogy megóvják az elsőszülött gyermekeket. A tojás eredetileg azért került az asztalra, mert amíg egyáltalán nem lehetett állati eredetű ételt enni a böjt alatt, rengeteg tojás megmaradt. Később az újjászületés jelképévé vált
– mondta.
Szegeden kókonyának nevezték a húsvéti sonka levében főtt tojást. Szokás volt, hogy miután megfőzték, a férfi kettévágta, az egyik felét ő maga, a másikat a felesége ette meg.
Úgy tartották, hogy ha valamiben nem értenek egyet az életük során, ez az elfelezett tojás segít majd abban, hogy egyetértésre jussanak. A gyerekek sokszor azt játszották, hogy összekoccintották a húsvéti tojásokat. Amelyik kevésbé tört be, az nyert
– mesélte a muzeológus.
Természetesen fonott kalács és sonka is került az ünnepi asztalra, ahogyan manapság is. A sonka csontját nem a kutyának adták, hanem mágikus erőt tulajdonítottak neki. A tápéi asszonyok kereszt alakban a torkuk elé rakták, hogy ne fájjon, vagy beásták a földbe, hogy védjék a termést. Más helyen az ól ajtajára lógatták, hogy a disznók szép kövérek legyenek, megint máshol a palántaágyásba ásták, hogy védjék a férgektől. A kiszomboriak a gyümölcsfák tövében földelték el, hogy óvják a gyümölcstermést. Szokás volt továbbá vízbe is vetni a csontot, hogy védjék a házat a békáktól.
Szalonnabőrrel fényesítették a tojástA húsvéthétfő természetesen a locsolkodásról szólt, a legények a férjhezmenetel előtt álló leányokat kútvízzel öntözték meg. Cserébe a lányok hímes tojást adtak a legényeknek, a legszebbet szívük választottjának. A legelterjedtebbek a berzseléses technikával készített tojások voltak, amikor valamilyen növényt, virágot rögzítettek gézzel a tojás oldalára, majd lencse-, hagyma- vagy céklalében festették meg, utána a gézből kicsomagolva szalonnabőrrel fényesítették.
