Szegedi hírek

2024.04.05. 13:17

Felújított trolit adtak át

Suki Zoltán

Szép lett a felújított jármű. Fotó: Török János

– Aki használja a tömegközlekedést, az tisztában van azzal, hogy a szegedi troliflotta egy része már cserére szorulna, főleg a magaspadlós járművekkel van sok probléma – mondta pénteki sajtótájékoztatóján a Víztorony téren a városfejlesztési alpolgármester. 

Fotó: Török János

Nagy Sándor hozzátette, hogy a meglévő trolikat igyekszenek a legjobban karban tartani.

– Ezért az önkormányzat elkezdett egy járműrekonstrukciós programot, aminek az első terméke most áll forgalomba. Ez egy Ikarus-Skoda trolibusz, amit az önkormányzat összesen 20 millió forintból újíttatott fel – mondta Nagy Sándor. Ebből a típusból egyébként 13 darab van Szegeden, mindegyikre ugyanannyit, 20-20 millió forintot költenek, mint a most bemutatott járműre.

Fotó: Török János

Az alpolgármester szerint ez csak a kezdet. A régi Skodákból és Ikarusokból 23 darab van, ezekre 740 millió forint jut majd.

Nagy Sándor beszélt arról is, hogy a régi, alacsonypadlós járművekre is sokat kell költeni, leginkább azért, hogy megóvják a jelenlegi állapotukat, de azt ígérte, hogy igyekeznek kényelmesebbé és utasbarátabbá ezeket a járműveket is. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában