2024.04.23. 14:45
Izgalmas attrakciókkal készültek a kiállító cégek a hallgatóknak - GALÉRIA
Csaknem hatvan kiállító települt ki a Szegedi Tudományegyetem 47. állásbörzéjére. A cégek izgalmas attrakciókkal, nyereményjátékokkal, ajándékokkal várták a hallgatókat, akik üveget horgászhattak, robottal készíttethettek szelfit, sőt még Gripennel is repülhettek.

Fotó: Karnok Csaba
A Magyar Honvédség többek között egy komplett vadászgép-szimulátorral érkezett a Szegedi Tudományegyetem 47. állásbörzéjére, amelynek a József Attila Tanulmányi és Információs Központ adott otthont kedden. A hallgatók egy Gripenben tehettek valamennyi érzékszervükre ható virtuális utazást, a felszállást, a leszállást és különböző manővereket is kipróbálhattak.
Az állásbörzére csaknem hatvan cég települt ki, amelyek szinte mindegyike készült valamilyen attrakcióval, nyereményjátékkal vagy ajándékokkal. Az OTP Bank Nyrt. standjánál például szelfit készíthettek magukról a hallgatók, amely alapján egy robotkar pillanatok alatt portrét alkotott róluk. A CE Glass Industries standjánál üveg furatmagokat horgászhattak, amelyekért ajándékokat kaptak. A főnyeremény egy éles állásinterjú volt.
Izgalmas attrakciókkal készültek a kiállító cégek a hallgatóknak - Galéria: Karnok Csaba
A rendezvényt Csóka Ildikó, a Szegedi Tudományegyetem stratégiai főigazgatója nyitotta meg, aki a Nobel-díjas Karikó Katalin szavait idézve hangsúlyozta, hogy mennyire fontosak a hallgatók számára a személyes kapcsolatok.
– Ezek az állásbörzék személyes kapcsolódási pontok a munkavállalók és a munkáltatók között. A hallgatóknak lehetőségük nyílik arra, hogy megismerjék, milyen elvárásokkal szembesülnek akkor, ha egy adott munkahelyhez szeretnének csatlakozni. Ha konkrét interjúk itt még nem is zajlanak, de az első lépések az ismerkedésben megtörténnek – mondta.
A tavaszi állásbörze hagyományaihoz híven ez alkalommal is átadták az SZTE Alma Mater díjat, amellyel minden évben olyan céget vagy szervezetet jutalmaznak, amely az SZTE-vel szoros tudományos vagy szakmai kapcsolatot ápol, támogatja az egyetem céljainak megvalósulását és kiemelt foglalkoztatója az SZTE-n végzett hallgatóknak. Idén az elismerést a CAS Software Kft. kapta, a díjat Belák Henriett ügyvezető vette át Csóka Ildikótól és Görög Mártától, az SZTE alumni ügyekért felelős rektori megbízottjától.
Az SZTE állásbörze kedvenc kiállítójának díját is átadták a rendezvényen. A tavalyi rendezvény közönségkedvence a kecskeméti Mercedes-Benz gyár lett.
Szegedi hírek
- „Ha valaki nyer, az azt jelenti mindketten veszítettek” – Erős üzenettel indult a Házasság Hete – galériával, videóval
- Ingyenes egyetemi programot kínál az MCC
- Nem elég a fényt meglátni, ehhez szív is kell – galériával, videóval
- Agytorna kicsiknek: rejtvényfejtők hete volt a Rókusiban – galériával, videóval
- Világrekorderek lettek a szegedi fizikusok: a Science Park újabb mérföldkőhöz érkezett – galériával, videóval