JEGYZET – A térdelő lány

Szállásadóm, Solymosi Rudolf vasárnap reggel azt mondta, 10 órakor kezdődik a román ortodox templomban a szertartás, érdemes megnézni, nagyon érdekes. Hallgattam rá. Igaz, nagyképűen rögtön megjegyeztem, láttam már hasonlót, amikor a felújított vásárhelyi szerb templomot avatták. De bementem és pár percig figyeltem, mi történik. Ez egyébként Gyulán történt, ott szoktam fésülgetni összebogozódott idegszálaimat, amit nevezhetünk egyszerűen pihenésnek is.

Mivel nem értettem semmit, igyekeztem érzelmileg ráhangolódni a látottakra, hallgatni a kántálást, néztem, amit a pap tett. Mikor beléptem, vetettem valamilyen esetlen keresztet, ami biztos nem hasonlított az igazira, de úgy éreztem, ez kötelességem. Leghátul húzódtam meg, nem akartam zavarni. Előttem állt egy lány. Imádkozott, felállt, leült, része volt a szertartásnak, együtt élt vele. Egyszer odalépett a közelében álló párjához, mondott neki valamit, az válaszolt. Majd visszalépett a helyére, az ülőkéről levette a párnát, a földre tette és rátérdelt, egyenes derékkal, összetett kézzel. Percekig volt így, majd felállt, a párna visszakerült a helyére és tovább követte a szertartást. Másokat nem láttam térdelni.

Hogy ez miért érdekes? Talán csak azért, mert megérintett. Az jutott eszembe: ez a lány, alázattal, szeretettel fordult Istenhez. Ez normális, azért hívő. De úgy gondolom, az életben mindent csak szeretettel és kellő alázattal érdemes, szabad, pontosabban, kell csinálni. Így lehetünk sikeresek és boldogok. Ebből, alázatból és szeretetből, kaptam leckét a román ortodox templomban. Soha nem felejtem el a térdelő lányt.