Az út menti keresztek szakrális jelek

Út menti, útszéli kereszteknek – latinul crux viator – hívjuk a határoknál az út mentén állított kő-, fakereszteket, illetve pléh- és bádogkereszteket – olvashatjuk a katolikus és a néprajzi lexikonban. Utazásaink során mindannyian találkoztunk már velük, akad, amelyiken látszik, hogy nagyon régi, és olyan is, amely a közelmúlt tragédiáira, halálos baleseteire emlékeztet.

Kisemlékek

– A néprajzi és vallási meghatározás szakrális kisemlékeknek nevezi az út menti kőkereszteket. Az indok, hogy a transzcendencia, Isten megjelenítése a céljuk, de nem olyan impozánsak, mint egy kápolna vagy templom, viszont a környékbeliek szent helyekként tartották, tartják számon, és ott vallási rítusokat, szertartásokat végeznek – mondta Miklós Péter történész-muzeológus, a vásárhelyi Tornyai János Múzeum szakmai tanácsadója.

Hozzátette: amin Krisztus szerepel, feszület, a korpusz, vagyis test nélküli „csak” kereszt. Ábrázolják még Szűz Máriát, Szent Rókust, a pestises betegek védőszentjét és Nepomuki Szent Jánost főleg partokon, hidakon, vízközelben.

Szerepük a napi gyakorlatban a tájékozódás segítése földrajzi tájegységek végének és kezdetének jelzésével, ilyen egység lehet a falu, a tanya, a mező és a szántó, de jelölhetnek baleseteket és katasztrófákat is.

Utóbbira Deszk közelében két példa is akad (de szerte a megyében is sok van sajnos): Szőreg és Deszk között a kerékpárút melletti nagy kereszt­nél és a falu határában, előbbi motoros, utóbbi autós tragédiára emlékeztet mindenkit. Érdekesség, hogy az urbanizáció miatt a legtöbb kereszt mára városok utcáin és terein az ősi településhatárok emlékét őrzi.

Áldás, lelki eligazodás

– Egykor az ünnepnapokon pap vezetésével ceremóniákat tartottak, aratáskor és vetésnél terményszentelést végeztek a kereszteknél, és megszentelték azt a teret, ahol állt, ezáltal a környéke is áldott és szent hellyé lett – közölte Miklós Péter. Azzal folytatta, a kőkeresztek gondozását, tisztítását családok vállalták magukra, ilyen volt például Domaszéken egy útkereszteződésben állított Bába-kereszt, vagy az újszentiváni Kövecs-kereszt, előbbinek az ismert szegedi família, utóbbinak a pap volt az állítója, és így a „keresztapja”. Gyógyulást kértek, áldást a munkájukra.

A lelki eligazodást is szolgálták, szolgálják, figyelmeztetnek a határok – kezdet és vég, magasság és mélység – jelentőségének felismerésére.

Hegy- és dombtetőkön hasonló céllal állítottak kereszteket a vertikális határok megmutatására. Katolikus országokban nincs hegycsúcs nélkülük, amelyek megmászása esetén az ember számára a transzcendenciához, a kereszthez való felkapaszkodást is jelenti és keresztvetésre készteti.

Reformátusok, katolikusok

A reformáció a szentek képeivel, szobraival együtt, ahol tudta, a kereszteket is eltüntette.

– Az út menti keresztek azt is jelzik, katolikus terültre értünk, annak jellegzetességét hangsúlyozzák. Jó példa erre Pitvaros, ahova az 1800-as évek elején evangélikus szlovákokat telepítettek, de a második világháború utáni la­kosságcserével Csehszlovákiába kerültek, helyükre csallóközi katolikus magyarok érkeztek. Utóbbiak kisvártatva minden kivezető útnál keresztet helyeztek el – mesélte a történész-muzeológus.

Fogadalmi emlék is lehet. Sík Sándor piarista tanár, tartományfőnök, költő, műfordító, irodalomtörténész és egyházi író születése előtt három lánytestvére vörhenyben, vagyis skarlátban elhunyt. Az izraelita hitű család a tragédiák hatására kikeresztelkedett, és a lányok emlékére keresztet állított – elevenítette fel a történteket Miklós Péter.

Sándorfalvi keresztek

– Ez volt egykor a falu utolsó háza, azért helyezték el itt határjelzőként ezt a keresztet, mára szinte a belvárosban, a Csongrádi utcánál és az Alkotmány körútnál fekszik – közölte a sándorfalvi Kokavecz Pál. Megfigyelte: az előtte elhaladók, érkezzenek autóval, motorral vagy biciklivel, keresztet vetnek.

– Az is előfordul, hogy koszorút helyeznek el a talapzatnál, olykor aprópénzt is rejtve bele – fűzte hozzá. A kisváros határában, az egykori tanyavilágban áll a 2004-ben felújított kőkereszt, amit – a talpazat tanúsága szerint – Birgés László, Bozsák József, Gyömbér László, Kónya György, Nagymihály Sándor és Rácz László renováltatott, szomszédságában harangláb áll. Ezeken kívül még három kő­keresztje van a kisvárosnak, a Templom téren, a Petőfi és Rákóczi utca sarkán, valamint Algyő és Sándorfalva között, amit a két település közösen újított fel, és augusztus 20-án ott találkoznak az algyőiek és a sándorfalviak – sorolta Gajdosné Pataki Zsuzsanna polgármester.

A hívek állíttatták

A keresztállítás különösen a 19–20. században lett gyakori, legtöbbjük 1850 és 1930 közötti, és azok többségét nem az egyház helyezte el, hanem a hívek fizették a költségeket: Ide helyeztette a közös buzgóság, bízván, lesz gyümölcse kétféle boldogság. 1803 – olvasható az egyiken. Az egyház „csak” felszentelte, megáldotta a helyszínen tartott ünnepséggel és misével. Érdekesség, hogy az új keresztnek Szegeden keresztanyát és keresztapát is választottak.

Egy részük régi sorscsapások emlékét is idézi, ami sokszor elnevezésükben is megjelenik, például pestisköröszt, sáskajáró köröszt. Általában az asszonyok, lányok viselték a gondját, szombatonként friss virággal, halottak napján gyertyagyújtással.

Kereszt a keresztnek

Az előtte elhaladó férfiak megemelték a kalapjukat, keresztet vetettek, míg az asszonyok együtt imádkoztak, a búcsújárások útvonalába esőket énekkel és imákkal köszöntötték. A távoli szegedi tanyák lakói, akik vasárna- ponként ritkán mehettek szentmisére, a kereszteknél tartották a rítust, a szent ceremóniát, ezáltal az része volt mindennapi életüknek.