Hódmezővásárhely

2023.06.10. 17:00

Virágok a plafonon: újra munkában a minta-mentők

A legalább kétszáz éves vásárhelyi tájház mennyezetét díszítő mintát, annak sablonját és színeit tanulmányozták a szombati "minta-mentő" műhelyfoglalkozás résztvevői. Szabó Judit iparművész hívta össze ismét csapatát.

T. Sz.

Az egykori gazdaportán álló ház 1974 óta védett. Mennyezeti motívumait évtizedekkel ezelőtt egyszer már felújították. Fotó: Tábori Szilvia

Négy évtizede felújított, 200 éves minta díszíti a hódmezővásárhelyi Népművészeti Tájház mennyezetét, majdnem minden helyiségben. Az egykor a módosabb paraszti családok házait díszítő motívumokat, a festéséhez használt sablont és színeket tanulmányozták a szombati Alkalmazott művészeti workshop résztvevői a helyszínen, az Árpád utcában. Többek részt vettek a korábbi vásárhelyi minta-mentésben is. Akkor a vásárhelyi hímzés páratlan motívumkincsét, színeit, belső energiáit elevenítették fel: Szabó Judit iparművész vezetésével egy százéves párnahuzat mintájáról méretarányos nagyítás után festettek faliképet.

A műhelyfoglalkozás résztvevői a mennyezetfestés mintáit, színeit tanulmányozták szombaton.

Ez nem csupán a múlt. Ezt szeretném bebizonyítani a csapatunkhoz csatlakozóknak. Az egykori minták kiválóan felhasználhatók egy mai modern enteriőrben, családi házakban, közösségi terekben

 – magyarázta küldetését lapunknak Szabó Judit iparművész a műhelyfoglalkozás kezdete előtt. Elmondta, a Tájház tiszta szobájának mennyezetén látható mintázatot szabad kézzel festhette egykor egy rutinos mester. A konyha és a lakószoba plafonját díszítő motívumhoz már beolajozott papír sablont használtak. 

 

A mai műveltségükkel felfedezni vélem, hogy az embernek a hétköznapokon bizony felfelé kell tekinteni. Erőt ad és inspirál, amikor a végtelen univerzumot figyelhetem. Eközben azt is elképzelem, micsoda felüdülést jelenthetett elődeinknek, amikor a saját házuk mennyezetét díszítő minta szépségén merengtek. Megpihenve, erőt, energiát gyűjtve. Vétek ezt a hagyományt nem figyelemmel kísérni. Szerintem ez a mi generációnk feladata 

– hangsúlyozta Szabó Judit.

A szombat délelőtti műhelyfoglalkozás egy későbbi többnapos tábort készített elő. A résztvevők ismerkedtek a tervezési munkáknál nélkülözhetetlen színkeveréssel, a színreprodukálás fortélyaival, telítettséggel, tónusokkal, a színtan alapfogalmaival.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában