Szegedi hírek

2023.10.08. 11:29

Magyarok Nagyasszonyának ünnepe – Búcsú volt a Székesegyházban

Szűz Mária közbenjárását kérték a magyar nemzetért vasárnap a dómban is, ahol búcsúi szentmisét tartottak. Kondé Lajos plébános arról beszélt, hogy olyan egyházra van szükség, amely meghallgat és párbeszédet kezdeményez minden emberrel.

Kiss Anna

Az ünnepi szentmisét Kondé Lajos pasztorális helynök, a dóm plébánosa celebrálta. Fotó: Gémes Sándor

Október nyolcadika van, Szűz Mária, vagyis a Magyarok Nagyasszonyának ünnepe, melyet Vaszary Kolos hercegprímás kérésére engedélyezett a pápa, amikor hazánk megérhette fennállásának millenniumát 1896-ban. Éppen ezért ezen a napon főünneppel emlékeznek meg a katolikus templomokban a Szűzanya magyarokat oltalmazó pártfogásáról, valamint közbenjárását kérik Magyarországért és a magyar nemzetért. Így volt ez a Székesegyházban is, ahol búcsúi szentmise is volt délelőtt tíz órakor, hiszen a dóm védőszentje a Magyarok Nagyasszonya.

Az ünnepi szentmisét Kondé Lajos pasztorális helynök, a dóm plébánosa celebrálta, aki prédikációjában arról beszélt, hogy jelenleg Rómában a püspökök Ferenc pápa vezetésével arról döntenek a szinóduson, hogy merre haladjon tovább az egyház. Éppen ezért a híveknek azt mondta, olyan egyháznak kell lennünk, amely a találkozás és a párbeszéd közössége, amely összetartó és testvéries, és amely meghallgat és párbeszédet kezdeményez minden emberrel. Kiemelte, Jézus ilyennek akarja az egyházat, melyre úgy tekintünk, mint Isten jegyesére, szépséges menyasszonyára.

Rámutatott, olyan egyházat kell keressünk, amely nem húz fel ideológiai kapukat, nem enged a kényelmes megoldásoknak, és nem engedi, hogy a világ diktálja mit kell tennie Isten népének. Közölte, az egyház feladata, hogy befogadjon mindenkit, aki vágyakozik Isten szeretetére. Hozzátette, Jézus arra hív, hogy ne megosztó, frakciózó, darabokra töredező egyház legyünk, hanem Isten felé fordulva az ő tekintetét keressük, a harmóniát és az egységet.

A dóm búcsújához kapcsolódva egyébként szombaton délután közösségi napot tartottak a Katolikus Házban, ahol asztalifoci-bajnokság, ugrálóvár, kürtöskalács sütés, valamint sok-sok játék szerepelt a programban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában