Szegedi hírek

2023.11.15. 21:41

Fiatal szentek példája ihlette meg a diákokat

Koós Kata

Az egyházmegyei alkotópályázat eredményhirdetését egy élménynap keretében tartották hétfőn. Fotó: Szeged-Csanádi Egyházmegye

 A Szeged-Csanádi Egyházmegye Kateketikai Intézete ebben a tanévben is alkotópályázatot hirdetett általános és középiskolás tanulók számára, amelynek díjkiosztóját egy szegedi élménynap keretében tartották november 13-án. A gyerekek a Szent-Györgyi Albert Agórában látványos fizikai kísérletek részesei lehettek, majd a planetáriumban csillagászati előadást tekinthettek meg. A Dómot interaktív játék során fedezték fel.

A pályázat témája a Ferenc pápa Christus Vivit kezdetű apostoli buzdításában szereplő fiatal szentek életpéldája volt. Bármilyen anyag, illetve technika felhasználásával vártak alkotásokat a szervezők. A versenyen részt vettek az egyházmegye területén működő oktatási intézményekben hitoktatásban részesülő tanulók. A pályaművek értékelésénél figyelembe vették a témaválasztást, a kivitelezés kidolgozottságát, az ábrázolás kreativitását, az egyház tanítását megjelenítő szemléletmódot, valamint az elkészült munkák önállóságát is.

Csaknem 300 alkotással pályáztak a gyerekek többek között Békéscsaba, Csengele, Csorvás, Gerendás, Hódmezővásárhely, Kamut, Gyula, Kétsoprony, Kevermes, Kübekháza, Mezőberény, Mezőtúr, Mindszent, Mórahalom, Murony, Orosháza, Öttömös, Szatymaz, Szeged, Szentes, Tiszasziget, Újiráz, Vésztő iskoláiból.

Az élménynap díjátadóján Serfőző Levente oktatási helynök arra buzdította a diákokat, hogy ne csak a fülükkel, de a szívükkel is figyeljenek e fiatalok életpéldájára, és így kövessék Jézust.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában