Nem, nem kérjük

A címben idézett mondat a pusztaszeri Reál ABC-ben hangzott el. Hazánkban a jatt, a borravaló mindig népszerű volt, manapság reneszánszát éli. Vannak hagyományos helyek, ahol mindig adunk – benzinkút, étterem, kocsmák és sörözők –, de akadnak, akik már az újságosnál és az élelmiszerboltokban sem kérik vissza az aprót. Bevallom, magam is közéjük tartozom. Tapasztalatom szerint többen így tesznek a buszokon is jegyvásárlásnál, sőt – évekkel ezelőtt – olyan pilótával is utaztam helyközin, akinek szinte soha nem volt 5, 10, 20 forintja vissza. Az persze nála maradt.

Kedden Pusztaszeren jártam, és a busz indulásig még volt 20 percem, így betértem a megállóval szembeni Reál-üzletbe vásárolni. A fizetendő 2460 forint volt, 2500-at adtam, és mondtam a pénztáros hölgynek, köszönöm, nem kérek vissza. – Nem úgy van az – mondta, és kivett a kasszából két 20-ast. – Nem, tessék hagyni – ismételtem meg, de a reakció, a válasz is ugyanaz volt. Miért? – tudakoltam. – Mert soha nem fogadjuk el, ez számunkra így természetes – közölte. Majd azzal folytatta, a helyi időseknek is mindig segítenek a bevásárlásban, ők is akarnak nekik venni valamit, de köszönve szépen nem kérik. – Nem azért tesszük – magyarázta. Elmesélte, karácsony táján holland fiatalok érkeztek a faluba és a falu környékére, ők is szerették volna ajándékkal meghálálni a kedvességüket – nem jártak sikerrel. Csodálkoztak, pedig otthonuk, hazájuk nem nevezhető a baksis országának.

Magam is csodálkoztam. Talán még mindig a földön van az állam, és arra vár Pusztaszeren, hogy végre érte menjek. Hiszen a „megoldjuk okosban” országában ez furcsa. Egyre több helyen és többször szeretnék hüledeznem, de úgy gondolom, a jövőben nem sokszor lesz alkalmam erre. És ezen egyikünk sem csodálkozik. Ugye?