2024.04.30. 09:00
Éremeső a makói forgatós táncosaira
A makói Forgatós táncosai Csongrádon egy regionális versenyen szó szerint taroltak szereplésükkel. Nem csak a próbákat veszik komolyan, megjelenésükre is ügyelnek.
A Forgatós fiataljai komolyan veszik a próbákat. Fotó: Szabó Imre
Valóságos éremeső hullott a makói Forgatós Táncegyüttes fiatal tagjaira nemrégiben: két kiemelt arany-, két arany- és két ezüstérmet, valamint egy különdíjat kaptak a Gyermek Néptáncosok Országos Szólótánc Fesztiváljának dél-alföldi régiós válogatóján. Az, hogy közülük döntős lesz-e valaki, később derül ki. Ez utóbbi megmérettetést Szarvason rendezik meg május végén.
Mint a művészeti vezető elmondta, a mostani győztesek a regionális válogatóra január eleje óta készültek. Most sem pihenhetnek sokat, hiszen nem csak az országos döntő vár rájuk: május 18-án Deszken, a „Rözögtessük mög!” – Dél-alföldi Szóló- és Páros Táncok IV. Országos Fesztiváljára is készülniük kell a legjobbaknak. A Szent János téri próbateremben tehát továbbra is folyamatos a munka, az együttes valamennyi csoportja, a legkisebbektől, vagyis az óvodásoktól kezdve egészen a felnőttekig folyamatosan próbál.
Ráadásul nem csak a tánctudás csiszolására fektet nagy hangsúlyt a 2009 tavaszán alapított Forgatós. Doktor-Bagaméri Andrea, az együttes asszisztense fontosnak tartotta elmondani a közelmúlt sikerei kapcsán, hogy versenyzőik mindig eredeti, és az adott tánchoz illő viseletben lépnek fel minden egyes rendezvényen. Ezt a szakmai zsűri rendszeresen külön értékeli.
KERETES: A táncszínház is lételemük
A versenyeken és az önálló fellépéseken túl nagyon sok országos produkcióban is részt vesz a Forgatós. Doktor László a Délmagyarországnak korábban azt nyilatkozta, az autentikus néptánc az ő igazi világa – ennek ellenére nevéhez nagy sikerű táncszínházi előadások is kötődnek. Az együttes nagyszabású, egyebek közt Koltay Gergely és Gábor nevével fémjelzett színházi produkcióknak is rendszeresen részese, Doktor László pedig ezek koreográfusa.