Csakis ép testben lehet ép az ember lelke

2024.04.07. 17:23

Jótékonysági egészségnapot tartottak Vásárhelyen

Tűzoltás helyett a megelőzésre hívta fel a figyelmet a vásárhelyi kórház vasárnapi jótékonysági egészségnapja. Arra ösztönöztek, hogy mindenki megtalálja a számára legörömtelibb sportágat.

Tábori Szilvia

Kettős célt szolgált a Hódmezővásárhelyi–Makói Egészségügyi Ellátó Központ egészségnapja, amelyet a vásárhelyi Balogh Imsi Sportcsarnokban rendeztek meg vasárnap délután. A résztvevők a támogatói jegyekkel a tavaly novemberben elindított Reprodukciós Medicina Értéklánc programot segítették, ezzel együtt tehát az egészséges édesanyákat és újszülötteket támogatták. Ám egyúttal magukért is tettek azzal, hogy a különféle mozgásformákról, sportágakról, a megelőző szűrésekről, vagy például az egészséget támogató táplálkozási lehetőségekről tájékozódtak a jelen lévő sportegyesületek, illetve a helyi piac kiállítói révén.

Kiss Ilona, az egyik résztvevő lapunknak elmondta: egyre inkább keresi azokat a megoldási lehetőségeket, amelyekkel karbantarthatja egészségét. A rendszeres testmozgás csupán néhány éve mindennapjai része, ám 50 felett úgy véli, ennél többet is tehet; éppen ezért főként az egészségnapon igénybe vehető szűrővizsgálatok érdekelték. 

Ezzel egybevág Erdei Ninetta, az EVP–Egészségfejlesztési Iroda prevenciós asszisztense, illetve programigazgatójának álláspontja. Az esemény helyszínén lapunknak elmondta: láthatóan egyre többeket foglalkoztat az esetleges betegségek megelőzése, és egyre többen tenni is hajlandóak egészségük megőrzéséért. Az EVP szakemberei az egészségnapon is felsorakoztatták azokat a különféle ingyenes szűréseket, amelyek bárki számára elérhetők a kórház területén található irodájukban. Volt testösszetétel- és testzsírszázalék-mérés, koleszterin-, illetve vércukorszint-meghatározás; 40 feletti férfiaknak csontsűrűség-, illetve PSA-, 40 feletti nőknek pedig érszűkületirizikó-mérés. Erdei Ninetta azt is hangsúlyozta: az idősebb korosztály már eddig is egyre nagyobb sikerrel érik el, ám céljuk, hogy a környezeti ártalmaknak ugyanúgy kitett fiatalabb korosztályt is megszólítsák. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában