2024.04.16. 22:01
Sulyok Tamás Karikó Katalin emberi kiválóságát és hazaszeretetét méltatta - GALÉRIA
Sulyok Tamás köztársasági elnök Karikó Katalin emberi kiválóságát és hazaszeretetét méltatta a Szegedi Tudományegyetem keddi díszvacsoráján. A Nobel-díjas kutató meghatódva mondott köszönetet a szeretetért, amellyel ismét fogadták az egyetemen és arról is beszélt, hogy a jövő nemzedéket szeretné inspirálni.

Sulyok Tamás úgy fogalmazott, hogy a valódi hazaszeretet épp olyan, mint Karikó Kataliné: nem harsány, nem kérkedő, hanem mély, igaz és szívből jövő. Fotó: Karnok Csaba
Sulyok Tamás köztársasági elnök köszöntője elején emlékeztette a megjelenteket, hogy a Nobel-díjas kutató mint nagyszerű tudósember és ragyogó elme az elmúlt időszakban már megkapta a szakmai díjak és kitüntetések legnagyobb részét, ha nem mindegyikét. Olyan elismerésekben részesült, amelyek csak keveseknek adatnak meg a Földön. De – ahogy fogalmazott – olyan tudományos munka is van a kitüntetések mögött, olyan felfedezéseket is tett, amilyenekre szintén csak kevesek képesek. Évtizedek kitartását váltotta a bajban emberéletekre, amivel a magyaroknak kivételes büszkeséget szerzett. Sikere bátorítást ad mindazoknak, akik a tudomány rögös útjára akarnak lépni.
– Ugyanakkor én ma nem a tudós Karikó Katalint méltatnám, hanem az embert. Mert nagy tetteket véghez vinni, hatalmas felfedezéseket tenni valóban dicső dolog. De a siker mellett is igaz embernek maradni, a világ csúcsára jutva is tudni visszatekinteni oda, ahonnan sarjadtunk, és azokhoz, akikhez tartozunk, ez az, ami igazán nagyszerű, csodálatos és lenyűgöző. Erre csak kivételes ember, nemes lélek képes – mondta az államfő.
Sulyok Tamás Karikó Katalin emberi kiválóságát és hazaszeretetét méltatta - GALÉRIA: Karnok Csaba
Azzal folytatta, hogy Karikó Katalinnál folyamatosan tapasztalható, hogy nagy felelősségérzettel viseltetik hazája iránt.
– Ez a valódi hazaszeretet, amely nem harsány, nem kérkedő, hanem mély, igaz és szívből jövő. Ezért pedig csodálatra méltó. Karikó Katalin nem tartozik, mégis visszaad. Hazahozza tudását, és velünk osztja meg szakmai sikereit. Hazahoz mindabból, amit saját erővel, kitartással és fáradsággal szerzett meg. Munkája gyümölcsét teszi közkinccsé, saját dicsőségét osztja meg hazájával. Nagylelkű felajánlását a Szegedi Tudományegyetem polgárai sohasem feledik – utalt Sulyok Tamás a Nobel-díjjal járó félmillió dollárra, amelyről Karikó Katalin délelőtt jelentette be, hogy már átutalta a Szegedi Tudományegyetemnek.
A köztársasági elnök után Karikó Katalin is köszöntőt mondott, amelyben azt hangsúlyozta, hogy egy közülünk.
– Mindig úgy érzem, hogy mindenkihez, aki írni, olvasni tanított, vagy a különböző tantárgyakat az egyetemen, őhozzájuk is tartozik mindaz az eredmény, amelyet elértem. Ezért is küldtem át már a Nobel-díjért járó összeget, ezért hoztam el a díjat is, hogy megosszam mindenkivel, aki részese volt, gondolatban azokkal is, akik már nincsenek velünk. És, hogy a jövő nemzedéket inspirálja – mondta, majd hangsúlyozta, hogy ugyanakkor valójában nem a díj a fontos, hanem az újabb és újabb célok kitűzése és megvalósítása. Majd a meghatódottságtól a könnyeivel küszködve köszönte meg a Szegedi Tudományegyetemnek azt a szeretetet, amellyel minden alkalommal fogadják.
Szegedi hírek
- Elfogadták a kocsmarendeletet: öt helynek kell változtatnia – de mi lesz a többi szegedi kocsmával? – galériával, videóval
- Rengeteg megbetegedést regisztrálnak a vármegyében, ez a különbség az influenza és a norovírus között
- Vajda Júlia lesz Szeged díszpolgára 2025-ben
- Gesztenyeliget: eltűnt milliók, átvert idősek Szegeden
- Megszavazták a kocsmazárat