Szegedi hírek

2022.05.22. 16:11

Könyveket fogadott örökbe Szajbély Mihály

Két könyvet és egy levelezést fogadott örökbe szombaton a Somogyi-könyvtárban Szeged új díszpolgára. Szajbély Mihály a vendégkönyvbe is írt.

S. Z.

Fotó: Kuklis István

Fotó: Kuklis István

Vörösmarty Mihály: Zalán futása első kiadását, Petőfi Sándor fordításában A koros hölgy című francia regényt, valamint Kosztolányi Dezső és Berda József öt kéziratos levelezését fogadta örökbe szombaton a Somogyi-könyvtárban Szajbély Mihály. 

Szeged új díszpolgára azt írta ez alkalomból a könyvtár emlékkönyvébe, hogy „A Somogyi-könyvtárban könyvet örökbe fogadni számomra különös öröm, itt indult az én irodalomtörténészi pályám, noha amikor középiskolásként először beléptem ide, nem gondoltam volna ezt.”

A Somogyi-könyvtárban már csaknem húsz éve hagyomány, hogy ismert, elismert emberek könyveket, vagy más muzeális értékű dokumentumot fogadnak örökbe. Ezeket persze nem vihetik haza, de az örökbefogadásról a katalógusban, valamint könyvjelzőkön is feltüntetik a nevüket.

Maga az örökbefogadás egyébként a könyvtár emlékkönyvtárában történt, ahova egyszerre csak néhányan léphetnek be, mert az ott őrzött könyveknek állandó hőmérsékletre van szükségük, így aztán nem lehet folyamatosan nyitogatni az ajtót.

Kosztolányi Dezső levelezése is megtalálható a dokumentumok között. Fotó: Kuklis István

Sikaláné Sánta Ildikó könyvtárigazgató még az örökbefogadás előtt beszélt arról, hogy először, még 2003-ban Gregor József operaénekes fogadott örökbe egy kottát. Rajta kívül még Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőr, Telegdy Gyula Széchenyi-díjas orvosprofesszor, Lékó Péter sakknagymester, valamint Karikó Katalin Széchenyi-díjas kutatóbiológus is fogadott örökbe könyveket.

A szerencsések, akik részt vehettek az eseményen megnézhették azt az emlékkönyvet is, amibe Ferenc József, az Osztrák–Magyar Monarchia uralkodója is írt szegedi látogatásakor és aminek második kötetébe most Szeged új díszpolgára is írhatta bele gondolatait.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában