Szegedi hírek

2022.10.11. 10:30

Lengyel diákok vendégeskedtek a Juhász Gyula iskolában

Húsz lengyel diák vendégeskedett múlt héten a Juhász Gyula iskolában. A német nyelvű dráma tagozatos hetedikesek fogadták őket, akikkel közösen egy színdarabot is színpadra állítottak. A tervek szerint tavasszal a szegedi fiatalok utaznak majd Lengyelországba.

Tímár Kriszta

A lengyel és a magyar hetedikesek közös, német nyelvű előadást állítottak össze az egy hét alatt. Fotó: Török János

Fotó: Török János

Lengyel diákcsoport vendégeskedett múlt héten Szegeden a SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolájában. A húsz Łódź-i fiatal egy pályázatnak köszönhetően érkezett a városba, méghozzá azért, mert ugyanolyan drámapedagógiai módszerekkel tanulnak német nyelvet, mint a Juhász Gyulás fiatalok. 

– Egy online tanári csoportban ismerkedtem meg a lengyel pedagógussal, aki partnert keresett a pályázatukhoz. Nagyon ritka, hogy a német idegen nyelv és a dráma legyen egy osztály profilja, így a közös tematika egyből összehozott bennünket – mesélte Martonné Lányi Anikó szervező. 

A lengyel fiatalok egy hetet töltöttek Szegeden. Délelőttönként egy-egy tanítási órán vettek részt, ezt követően pedig a Juhász Gyula gyakorló iskola hetedikeseivel közös projektjükön dolgoztak. Egy német nyelvű színdarabot állítottak össze, melyhez még a díszleteket és a kellékeket is maguk készítették el, pénteken pedig be is mutatták. Emellett minden napra jutott közös szabadidős program is: voltak városnézésen, ahol a német nyelvű idegenvezetők a szegedi diákok voltak, kisvasutaztak, kirándultak Ópusztaszerre, voltak a Szegedi Nemzeti Színház kulisszái mögött és elutaztak Budapestre is.

A magyar diákok nagyon élvezték a közös programokat. 

– Már az első napon összebarátkoztunk velük – mesélte Podmaniczki Lotti. 

– Sokat fejlődött a nyelvtudásunk is – tette hozzá Kószó Eszter. A lengyel fiatalok pedig azt emelték ki, milyen jó volt egy másik ország oktatási rendszerébe betekinteni. 

– A mi iskolánk nagyon kicsi, ez viszont egy hatalmas épület. Ez nagyon tetszett. De a város is gyönyörű és nagyon kedves mindenki – beszélt élményeiről Matgosia.

Zsigriné Sejtes Györgyi intézményvezető elmondta, a Waclaw Felczak Alapítvány támogatásának köszönhetően a lengyel diákok vendéglátása nem került pénzébe az iskolának. 

– Szeretnénk egyébként egy másik pályázatot is benyújtani hozzájuk, hogy a kezdeményezésből csereprogram lehessen és tavasszal mi mehessünk vissza Lengyelországba – beszélt az együttműködés folytatásának tervéről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában