2023.07.05. 15:27
Évadot zárt a bábszínház társulata - Galéria
Nehéz, de tartalmas, mókában, fesztiválokban és ünnepekben gazdag évadot zárt a szegedi Kövér Béla Bábszínház társulata. A bábszínház épületében csaknem százezer néző fordult meg az évadban.
Az igazgató az évad csúcspontjaként a 10. Színházi Olimpia keretében lezajlott Bábszínházi Világtalálkozó programsorozatát határozta meg. Fotó: Török János
Kiss Ágnes igazgató ismertette a szegedi Kövér Béla Bábszínház idei évadának legemlékezetesebb állomásait szerdán az évadzáró társulati ülésen. Elmondta, 172 saját előadást játszottak, amelyek összesen több mint hatvanezer nézőt vonzottak a bábszínházba. Ezek a Pintyőke Cirkusz, világszám!, az Egy kupac kufli, Pályi János Vitéz László vendégelőadása, a Robin Hood és a Nyuszi, hopp! produkciók voltak.
Emellett 61 előadást fogadott be a bábszínház, amelyeket több mint 31 ezren tekintettek meg. További 46 előadást a bábszínház épületén kívül játszott a társulat, ezeket több mint 44 ezer néző látta, mindemellett 44 tájelődást is játszottak összesen több mint nyolcezer embernek.
Pécstől Szolnokon át Martfűig játszottunk. A külföldi előadásaink száma három volt
– számolt be az igazgató. Mindezeket az elismerésre méltó számokat a téli, két hónapos, kényszerű zárva tartás mellett produkálta az intézmény, amely időszakban Kiss Ágnes elmondása alapján körülbelül 50 előadás hiúsult meg.
Évadot zárt a bábszínház társulata - Galéria: Török János
Az évad legfontosabb mérföldkövei között említette az igazgató a városi rendezvényeken történt aktív szerepvállalásokat, mint például a karácsonyi vagy a Hídívásár megnyitása, a bábszínház 75. születésnapjának megünneplését, amelyen hazánk 12 bábszínházának társulata vett részt, továbbá A nagy lötty című kiadvány is ennek apropóján született, amellyel az Ünnepi Könyvhéten elnyerték Az Év Leginnovatívabb Könyve díjat. A SZINkópé gyerekfeszivál sikere kapcsán elmondta Kiss Ágnes, hogy a hosszútávú cél a határon túli, romániai és szerbiai közönség bevonzása a fesztiválra.
A kamarateremben egy hónapon át tartó Nagy hógolyó projekt kapcsán szintén sikerről számolt be, és bejelentette, hogy a jövő évadban folytatódik a téli kaland új, jetis tematikával. Az évad csúcspontjaként a 10. Színházi Olimpia keretében lezajlott Bábszínházi Világtalálkozó programsorozatát említette, amely során a békéscsabai és a kecskeméti bábszínházzal alkotott egy csapatot a Kövér Béla Bábszínház. Az első blokkban az izraeli Yael Rasooly hozta el a napfény városába Paper Cut című papírszínházi előadását. A második blokkban Felvidékről érkezett Szőlőszem Kálmán meséje Écsi Gyöngyi előadásában, a Szervusztok, pajtikák! elnevezésű, harmadik blokkban pedig három fesztivált is rendezett a tárulat sok-sok külföldi fellépővel. A Tengerhab gyereknapot, a 7vége a vasmacskához fesztivált, valamint a Maskarádé Napokat.
A következő évad szeptember első hétvégéjén a SZINkópé Fesztivállal kezdődik majd, amelynek ezúttal a bábszínház épülete ad otthont. Az évad folytatásában pedig újdonságként A szemüveges szirén, A meggyfa meséje, A macskaherceg kilencedik élete és A púpos lovacska meséket, valamint az Én Petőfim című Petőfi-játékot tekintheti majd meg a közönség.
Szegedi hírek
- Nyílt napra hívnak a Radnóti-gimnáziumba
- „Túléltem ezt a borzalmat” – TikTok sztár lett a halál torkából visszatérő szegedi édesanya
- Forgalmi zavar a 9-es, 19-es vonalon
- Hetvennél is több házikóból épült meg Mézes-telep
- 60 éve történt az első veseátültetés Szegeden – Fotók