delmagyar.hu podcast

2023.09.24. 12:30

Délmagyar Podcast: A bábterápiát Kiss Ágnes már nemcsak műveli, hanem oktatja is

A következő Délmagyar Podcastban Kiss Ágnessel, a szegedi Kövér Béla Bábszínház igazgatónőjével beszélgetünk a bábterápiáról, illetve érintjük a Barboncás társulatot is, ahol Ágnes aktív tagként működik közre.

Delmagyar.hu

A bábterápiát Kiss Ágnes óriási tapasztalattal már nemcsak műveli, hanem oktatja is. Az általa elmondott módszer teljességgel a saját módja arra, hogy hogyan lehet alkalmazni a bábokat terápiás jelleggel. A lehetőséget elsősorban gyermekeknek ajánlja, azonban elmondása szerint a meseterápiát lehet felnőtt résztvevőkkel is alkalmazni. A terápiánál fontos, hogy minden résztvevő kicsit magáénak érezze az elhangzó, majd később eljátszott mesét. Érdekesség, hogy a folyamat során készült rajzokat a gyerekek egyénileg lefűzött, személyre szóló könyv formájában is megkaphatják, mely lakattal van lezárva. A "megoldás kulcsát" a terapeutától kérhetik el, s később rajtuk áll, hogy hogyan vigyáznak rá.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában