Szegedi hírek

2023.11.29. 20:23

150 betlehemből nyílt kiállítás (Fotók)

Dupla csoda várja a Szegedi Dóm Látogatóközpont legújabb tárlatának vendégeit. A téma, Jézus születése már önmagában a kereszténység egyik legnagyobb csodája, de a kiállított betlehemek sokszínűsége is már-már csodaszámba megy.

Koós Kata

Az intézmény ötödik éve hirdette meg az adventi időszakra készülve a Nem lehet csoda nélkül élni című betlehem-készítő felhívását. Idén csaknem 150 alkotást küldtek be óvodások, iskolások, hittanos közösségek, családok és profi művészek. Műveikből szerdán nyílt nagyszabású kiállítás a Dóm Látogatóközpontban. 

A tárlatot Serfőző Levente, az egyházmegye oktatási helynöke nyitotta meg. Elmondta, a kiállítás célja évről évre, hogy a műalkotások által segítsék a látogatókat az ünnepre hangolódásban. Felidézte, hogy az első betlehemet nyolcszáz évvel ezelőtt Assisi Szent Ferenc készítette, aki a Szentföldről visszatérve egy közép-itáliai barlangba jászolt és jószágokat vitt, ott mesélte el a helyieknek Jézus születésének történetét.  

A kiállításon tésztából, joghurtos poharakból, termésekből, csuhéból, gyurmából, kavicsokból, cserépből, üvegből készített, de horgolt, ragasztott, rajzolt és faragott betlehemeket is megcsodálhatnak a látogatók.

Körbesétálva csodálatos volt látni, hogy milyen szép és kreatív alkotások születtek. Jól mutatják, hogy a legegyszerűbb dolgokból is lehet alkotni, sőt, sokszor a legegyszerűbb dolgok a legszebbek és a legértékesebbek

 – méltatta a műveket az oktatási helynök.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában