Helyi kultúra

2023.11.27. 17:30

Adventre díszítik a településeket – Derekapó és Derekanyó köszönti a Derekegyházra érkezőket

A legtöbb településen már készülnek az adventre. Van, ahol visszafogottabban díszítik a települést, esetleg a megszokott díszkivilágítást is mellőzik és inkább a közösségi rendezvényekre helyezik a hangsúlyt.

Kovács Erika

Derekegyházon egy baráti társaság készítette az adventi dekorációt.

Hódmezővásárhelyen a sokéves hagyomány szerint díszítik fel a városközpontot. A kandeláberre kerülő díszfények egy része megújul. Azért vásárolt újakat a város, mert a régiek egy része az évek során tönkrement – tudtuk meg Gyöngyösi Ferenc alpolgármestertől.

Lesz adventi vásár, tervezzük a jégpálya felállítását. Idén nem lesz óriáskerék, helyette dodzsemmel és körhintával várjuk a lakosságot

 – mondta.

Nagyér önkormányzata idén pályázati forrásból vásárolt egy rendezvénysátrat, amit feldíszítve a főtéren állítanak fel.

– December 15-én itt rendezzük meg a falukarácsonyt gulyásleves-partival, lesz forralt bor, tea és kalács is. Egy civil szervezet jelezte, hogy feldíszíti a legnagyobb fenyőfánkat is. Önkormányzatunk vásárol két 2 méter magas fenyőt, amit feldíszítve két virágszigetbe helyezünk el – tudtuk meg Lőrincz Tibor polgármestertől.

Székkutason tavaly, a magas energiaárak miatt nem helyezték ki a 47-es főút melletti villanyoszlopokra a díszkivilágítást és az úttest fölé a „Boldog karácsonyt” feliratot. Így lesz ez idén is.

Ugyanaz az oka. Nemcsak az áramköltségek magasak, hanem a fel- és leszerelés is milliós nagyságrendbe kerül 

– tudtuk meg Szél István polgármestertől. Ezt az összeget inkább a gyermekekre költik. A művelődési ház előtt már felállították a fenyőfát, kihelyezik a köztéri dekorációkat is. Lesz adventi koszorú is. A falukarácsonyt december 10-én rendezik meg a főtéren, családi programokkal, műsorral, forró teával, kakaóval, süteménnyel.

Derekegyház két végén mikulásruhás Derekapó és Derekanyó fogadja a településre érkezőket.

– Van egy önkéntes csoportunk, 8-10 fő, akikkel közösen készítjük az adventi díszeket. Mindennap másik háznál találkozunk és nagyon élvezzük a munkát – mondta Szabó István, Derekegyház polgármestere.

A hivatal és a művelődési ház mellett az egészségházra is kerülnek adventi fények. Az általunk készített díszeket pedig a hétvégén helyeztük ki. Készítettünk például egy karácsonyfát gumiabroncsokból, amiket a gyűjtőtelepünkön válogattunk ki, legalább 4 órás munkával

 – mondta Szabó István.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában