Hézső Ferenc: A feleségem tartotta a gerendát a család fölött

2024.01.26. 19:05

Pályaképét összegzi a festőművész kiállítása

Az egykor átalakuló tanyavilágot, a változó életformát újszerűen megjelenítő festőművész, a 86 éves Hézső Ferenc összegző kiállítása látható egészen márciusig a vásárhelyi könyvtárban. Alkotói szándékáról és a mindennél fontosabb hátországról, feleségéről mesélt lapunknak.

Tábori Szilvia

Hézső Ferencné Rozina és Hézső Ferenc hatvan éve egymás hű társai, támogatói. Fotó: Tábori Szilvia

Egyetlen nappal a 86. születésnapja előtt nyílt meg Hézső Ferenc festőművész kiállítása a vásárhelyi Németh László Városi Könyvtárban. 

Szeretnék még néhány évet az eddigiekhez hozzá ragasztani, ám rejtély számomra, miként történik ez majd  

– nyilatkozta lapunknak a megnyitó előtti percekben. Majd arról mesélt, az alkotáshoz ugyan nem öregedett meg, ám heves ifjúkori lendülete lecsendesült. Fogynak a munkával töltött percei, különösen, hogy szinte szó szerint a feje felett nehezedik: lakásuk galériájára zsúfolva hatvan év munkássága. Évek óta foglalkoztatja tetemes mennyiségű festményeinek majdani sorsa, gondozása. 

Szorít reggelenként a gondolat, hogy gyermekeim nyakába száll majd e nehéz feladat 

– mondta. 

Krónikás szerepet vállalva

Az emlegetett galérián egymás szoros közelségében őrzött képekből nehezen állította össze a március első napjáig látogatható kiállítás anyagát. Főleg, hogy a tetemes mennyiségből egyszerre kellett praktikusan válogatnia, de úgy, hogy közben alkotói hivatását, pályaképét összegezze a tárlat. 

Egyértelműen az alföldi festészethez tartozónak vallom magam, felvállalva a krónikás szerepét, megmutatva a parasztság életmódváltását. A magyar történelemben ugyanis elképesztő robbanás zajlott az 1950-60-s években, aminek én hiteles tanúja, az eseményeknek olykor szenvedője, máskor üdvözlője kívántam lenni. Erről vallottam képzőművészként és tanárként egyszerre 

– hangsúlyozta a vásárhelyi festőművész. Majd sajátos képi nyelvezetéről úgy fogalmazott: tulajdonképpen kölcsönvett a 21. század képzőművészeti törekvéseiből. 

Fotó: Tábori Szilvia

Úgy gondoltam, az említett társadalmi változást a korábbitól eltérő eszközrendszerrel, festészeti stílussal tolmácsolhatom valóban hitelesen. Ez bizonyos tekintetben nem egyezett a vásárhelyi közönség ízlésével. Talán ezért lenne igazi büszkeség, ha törekvéseimet minél többen értenék és elfogadnák

 – magyarázta.

A szívből szerető társ

Boldog emberek vagyunk, egészségünk, anyagi helyzetünk, a családi békességünk megmaradt, ez tesz bennünket eggyé, a munkánk mindennapi folytatójává. Ha ezt a természetes, mindennapi közeget meg tudjuk teremteni és tartani, ezt tartom a legfontosabbnak

 – mondta már arról, hogy hatvannál is több együtt töltött év után milyen kötelék fűzi őt feleségéhez. 

Határozottan tudom állítani, nélküle, a biztonságot adó léte és tevékenysége nélkül semmiképp sem tudtam volna megvalósítani a munkásságomat. Ő tartotta a gerendát a család fölött

 – mondta meghatottan. Felesége, Hézső Ferencné Rozina szerint hagynia kellett férjét dolgozni, teljes és kölcsönös bizalommal egymás felé. Enélkül nem tudott volna szívből szerető anyag és feleség lenni, amikor férje elutazott kétszáz kilométerre a várostól, és ő itt maradt a gyerekekkel. 

Minden gondolatom az volt, hogy ő jelentős ember legyen. Hagytam dolgozni, nem bíztam rá olyat, hogy vigye ki a szemetest 

– mesélte mosolyogva férje mellett.  

Fotó: Tábori Szilvia

Életünk a tiszavirágzás

A tanár feladata, hogy megossza erőforrásait, lényegében önmagát. De vajon mi marad akkor?

 – tette fel a kérdést élete során számtalanszor Hézső Ferenc. Megoldásként, azért, hogy újra feltöltődjön, a nyarakat különböző nemzetközi művésztelepeken, köztük a Tokajban rendezett programokon töltötte.

Ott a Tisza mellett évről évre követtem a tiszavirágzás csodálatos jelenségét, azt a rövid sorsot, ami nekik jutott,  ami alatt egész életük feladatát teljesítik. Miután eltűnnek, oda, ahonnan érkeztek

 – mesélte szívének egyik kedves, az 1973-ban készült Tiszavirág című festményéről. 

Ez egyben vallomás az életünkről, hiszen mi is megszületünk, átfutjuk ezt a rövid pályát, majd névvel vagy névtelenül eltűnünk ebben a folyamatban. Ez a tiszavirág nem csupán a saját életemet, embertársaimét is tükrözi 

– összegzett.  

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában