2007.01.03. 15:19
Andjelkovics a szerbekkel edz
A tavaly kétszer is komoly kézsérülést szenvedett Daniel Andjelkovics nem a Pick Szegeddel, hanem a szerb válogatottal kezdte meg az edzéseket. A kitűnő karmester csak január 21-én csatlakozik klubtársaihoz.
Andjelkovics a szerbekkel edz. Fotó: Karnok Csaba– Novemberben szinte számolták a napokat a szurkolók, hogy Daniel Andjelkovics mikor lesz ismét bevethető állapotban. Hogyan emlékezik vissza arra az időszakra? – kérdeztük telefoninterjúnkban az irányítótól.
– Nagy elánnal és akarással léptem pályára Schaffhausenben, a nagyon fontos Bajnokok Ligája csoportzárón. Igazi kupahangulatban, kemény csatában sikerült nyernünk, de azon a sorsdöntő összecsapáson ismét összeszedtem egy újabb komoly ujjsérülést.
– A szegedi drukkerek nagyon elkeseredtek, amikor kiderült, hogy az ugyancsak nagyon fontos spanyol Valladolid elleni BL-nyolcaddöntő két mérkőzésén nem léphet még pályára. Hogyan élte meg az újabb kényszerpihenőt?
– Senkinek nem kívánok hasonlót. Nem is annyira a fájdalmak miatt, hanem a tehetetlenség miatt voltam elkeseredve. A lelátón ülni, s amikor az ember a legszívesebben segítene és nem lehet, az a legrosszabb érzés egy sportoló számára.
– A klubvezetés próbálta megtalálni a helyettesét. Az, hogy ez nem igen sikerült, az ön értékét emeli.
– Nagyon nehéz helyzetben volt a klubvezetés. Bajnokság közben vagy külföldről, vagy pedig hazai alsóbb osztályból lehet igazolni. Egy irányítót pedig nagyon nehéz leakasztani. Ráadásul még nem lehet egyik pillanatról a másikra egy másfajta taktikába úgy belecsöppenni, hogy ne törjön meg a lendület. Én senkit nem hibáztatok azért, hogy esetleg néha nem úgy szuperált az irányítás, mint azt elvárták.
– Bár a minimálisnak megjelölt gyógyulási idő letelt már a Tatabánya elleni Magyar Kupa-összecsapásra és a Győr elleni bajnoki záró találkozóra, de biztos, ami biztos alapon egyik mérkőzésen sem számíthatott rá Zoran Kurtes edző. Nem bánja azt, hogy kihagyta a hazai kupamérkőzést?
– Ki gondolta volna, hogy címvédőként csak döntetlenre futja, mégpedig hazai környezetben egy megfiatalított Tatabányával szemben. Egyébként a kezelőorvosom azt javasolta, hogy januárban kezdjem meg a komoly felkészülési munkát. Bár decemberben is edzettem már, de nem volt a kezemben labda.
Nenad Perunicsics Szegeden edz. Fotó: Karnok Csaba– A kapott két és fél hetes szünetet hol töltötte?
– A római katolikus karácsonyt otthon töltöttem a családom körében. Ám a szerb karácsonykor már nem leszek otthon, mert a válogatottal készülök a 2008-as norvégiai Európa-bajnokság részvételéért kiírt kvalifikációra. Könnyű csoportba soroltak bennünket, hiszen Macedóniával, Luxemburggal és Izraellel kell megküzdenünk a továbbjutásért. Az óévet pedig a barátnőmmel Pécsett búcsúztattam el.
– Mikor kellett a szerb válogatottnál jelentkezni?
– Január másodikán találkoztunk Belgrádban. Egyébként a szövetségi kapitány sok fiatalt hívott be. Rajtam kívül még egy Magyarországon játszó szerb van a keretben, Zsarko Sesum, aki februárban már a Veszprém színeiben lép pályára a Budapest Bank férfi kézilabdaliga keretében.
– Mikor találkozhatunk Szegeden?
– Január 20-áig hat mérkőzést játszunk az Eb-kvalifikáció jegyében. Egy nappal később már bekapcsolódok a Pick Szeged munkájába. Nagyon bízom abban, hogy a tavalyi pechsorozatomnak vége szakad, s tavasszal csak a bajnokságra koncentrálva sikeresebben szerepel a csapat – mondta a hatvanegyszeres szerb válogatott, aki ezt a számot hamarosan hattal megtoldja.
Nenad Perunicsics Szegeden
Aki tegnap este kilátogatott a Pick Szeged kézilabdacsapatának idei első edzésére, meglepetésben volt része: ismerős arccal találkozhatott, hiszen Nenad Perunicsics is bekapcsolódott a munkába. Vladan Matics volt a segítségünkre, hogy megtudjuk véglegesen vissza akar jönni, vagy csak a szíve húzta vissza Szegedre. Január közepéig nekünk nincs edzésünk a Barcelonában. Nem akartam tétlenül tölteni ezt a hosszú időt, ezért gondoltam arra, hogy meglátogatom a régi szegedi barátaimat, s egyben bekapcsolódok az itteni edzésbe is. Sajnos csak három napot töltök itt. A hét végén már a családommal karácsonyozok otthon.