Helyi sport

2015.08.20. 20:17

Lékó Péter: tanulságokkal teli vereség

A kínai Li Chao nyerte a Szeged és a Magyar Sakkszövetség által támogatott páros sakkmérkőzést, miután a szegedi IH Rendezvényközpontban megtartott hatmeccses csatában 4:2-re verte a hazai pályán szereplő Lékó Pétert. <br>

Mádi József

Remek párharc volt. A szegedi közönség élőben beleláthatott, hogyan is zajlanak az ilyen jellegű versenyek, és itthon názhette a város hírességét, Lékó Pétert (35).

Fotó: Kuklis István

Fotó: Kuklis István
A szegedi sakkozó – aki legutóbb 2714 Élő-ponttal 33. volt a világranglistán – kimondva is a világkupa előtti felkészülésnek szánta a találkozót a kínai Li Chao (2748 Élő-pont, 14. hely) ellen. Az első négy parti után az ázsiai sakkozó 3:1-re vezetett, majd egy maratoni hosszúságú ötödik játszmában (a 97. lépésben ért véget) a döntetlen azt jelentette, megnyerte a párharcot. A tegnapi utolsó fordulóban Lékó azzal a szándékkal játszott, hogy legalább győz az utolsó partiban, ám ez végül nem sikerült: két és fél óra játék után megint remiben egyeztek meg a felek, így Li Chao 4:2-re nyert.

A párharc győztese a kínai Li Chao. Fotó: Kuklis István

A párharc győztese a kínai Li Chao. Fotó: Kuklis István
Lékónak nem sok ideje marad a pihenésre, hiszen az azerbajdzsáni Bakuban szeptember 10. és október 5. között rendezik meg a 128 résztvevős, kieséses rendszerű Világkupát, amelyen az első két helyezett szerez világbajnok-jelölti címet. A párosítás már megtörtént, és a szegedi nagymester, Lékó a rapid partik során az orosz Alekszej Goganovval játszik, majd ennek a párharcnak a továbbjutója a kínai Wen Yang és a lett Igor Kovalenko csata győztesével kerül össze. Ha Lékó és a kínai is továbbjut, máris értelmet nyert a Li Chao elleni hatmeccses párharc. Még ha nem is szeretünk veszíteni...

Meccskomment

Balogh Csaba olimpiai második nemzetközi nagymester: – Az első és az utolsó partit kivéve izgalmas, feszült, érdekes játszmákat láthattunk, amelyek közül kettőben sajnos rossz irányba dőltek el a dolgok. Mindkettőben adott volt a győzelmi esély, ám az időzavar és Li Chao praktikus lépései neki jelentették a teljes pontot. Lékó időbeosztása azért már jobb volt a vége felé, és begyorsult a játéka. Az eredménnyel, a 4:2-es vereséggel nyilván nem lehetünk elégedettek, de Lékó legalább gyakorolhatott a világkupa előtt.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában