Helyi sport

2019.06.05. 08:33

Érmeket szállítottak a falmászók, taroltak az úszók, nemzetközi versenyre jutottak a táncosok

Pályán az utánpótlás.

Munkatársunktól

Cselgáncs

A Győrben rendezett serdülő Európa-kupán a Szatymazi SE cselgáncsszakosztályának versenyzője, Zádori Panna a 40 kilogrammos súlycsoportban a harmadik helyet szerezte meg.


A Szegedi Judo SE versenyzői két helyszínen is nemzetközi mezőnyben mérették meg magukat. Győrben a serdülők Európa-kupa-viadalán hét ország versenyzői szálltak harcba az aranyérmekért. A szegediek közül Csányi Tamás a 60 kilogrammos mezőnyt magabiztos versenyzéssel utasította maga mögé, és lett aranyérmes, míg az 50 kilogrammosoknál Selyben Zsigmond a hetedik helyen végzett.


A juniorok az ausztriai Leibnitzben szintén Európa-kupa-versenyen vettek részt, amelyen 34 ország versenyzői küzdöttek a helyezésekért. Köztük volt a szegedi Tóth Botond is, aki a 73 kilogrammosok 85 főt számláló mammutmezőnyében próbált szerencsét. Egy olasz, egy osztrák és egy portugál (a tavalyi Eb ezüstérmese) versenyző legyőzésével bejutott a legjobb 8 közé, ahol a későbbi győztes orosz versenyző megállította, majd a vigaszágon brazil ellenfele is jobbnak bizonyult nála, így Botond az értékes 9. helyen végzett.


Falmászás

Pécsen rendezték a falmászó magyar Boulder-kupa harmadik fordulóját, amelyen Csongrád megyéből három sportoló vett részt. Nagyon szép korosztályos eredmények mellett a felnőtt női kategóriában is sikerült érmet szerezni, Riesing Eszter a második helyen végzett. A selejtezőben 20 rövidebb, boulder úton másztak a versenyzők. Felnőtt kategóriában Riesing 4. helyen jutott a döntőbe, ahol 4 nehéz úton kellett bizonyítania. Riesing nagyon összeszedetten mászott, egy budapesti versenyzővel együtt ugyanazt az eredményt érték el, a végén a selejtező eredménye döntött közöttük.


Eredmények, ifjúsági A, lány: 2. Riesing Eszter (Gerecse SE), junior fiúk: 3. Táborosi Zsombor Koppány (Ujjerő SE).


Kick-box

Dorogon léptek küzdőtérre a Király Team Kick-box Akadémia szegedi csoportjának (Harmónia Verseny és Szabadidősport Egyesület) versenyzői az utánpótlás magyar bajnokságon. A verseny tétje óriási volt, hiszen az országos bajnoki címek megszerzése mellett az augusztus végi győri Európa-bajnokságra történő kvalifikációt is most lehetett bebiztosítani. A szegedi versenyzők közül négyen (Bárdos Inez, Lázár Erik, Haider Katrin, Solymosi Bence) már teher nélkül, az idáig megszerzett ranglistapontok alapján – mint ranglistaelső – biztos válogatottként léphettek tatamira. Nagy Bálint kisebb technikai probléma miatt kihagyni kényszerült az OB-t, de a ranglista alapján ő is válogatott keret tagja, így készülhet az Európa-bajnokságra. A ranglista élén álló és már tavaly is korosztályos válogatott fiatalok esélyeshez méltón mind a négyen magyar bajnoki címet szereztek, volt, aki több szabályrendszerben is az ország legjobbja lett. Bárdos Inez mindhárom szabályrendszerben (pointfighting, light-contact, kick-light) diadalmaskodott, Solymosi Bence két arany- (pointfighting, kick-light) és egy bronzérmet (light-contact, ahol megsérült az elődöntőben!) ért el, míg Haider Katrin és Lázár Erik pointfighting szabályrendszerben szerzett magyar bajnoki címet.


A korcsoportváltás nehézségeit leküzdve Csala Botond a ranglistát a második helyen zárta, így azzal a teherrel a vállán kellett szerepelnie, hogy csupán a ranglista első helyezettje kerülhet elé ezen a hétvégén is, egyéb esetben lemarad az Eb-ről. A fiatal versenyző elbírta a terhet, és egészen a döntőig menetelt, ahol a súlycsoport ranglistavezető favoritjával nézett farkasszemet. A döntőben ugyan alulmaradt, de ezzel a magyar bajnoki ezüstéremmel ő is kvalifikálta magát az idei Európa Bajnokságra, első éves kadett I-esként ez hatalmas tett volt.


A csapat legifjabb lány versenyzője, Fülöp Anna szintén ezüstéremmel zárt, rögtön kettővel (pointfighting, kick-light), így a csepeli csapattársával – akivel döntőit vívta – „kézen fogva" masíroztak a magyar válogatott keretbe.


A pontot az i-re az utánpótlás csoport „legidősebb" versenyzője, Karai Zétény tette fel, aki a hazai rendezésű Európa-bajnokságra tekintettel „elengedte" a pointfighting szabályrendszert, amelyben egész évben versenyzett, és a „keményebb" két szakágban (light-contact, kick-light) próbált kvótához jutni, ahol olyan ellenfelekkel került szembe, akik jóval rutinosabbak – korábbi válogatottak – és egész évben e két szabályrendszerre készültek, ezekben versenyeztek. Karai Zétény emberfeletti teljesítménnyel döntőbe jutott light-contactban, ahol a kick-light szabályrendszer győztese, a regnáló light-contact válogatott versenyzője állt vele szemben. Elődöntőbeli ellenfele még óváshoz is folyamodott, de még a zöld asztal mellett sem sikerült őt legyőzni ezen a napon. A döntőben Hitchcock-i forgatókönyv alapján, az utolsó másodpercekben is váltakozó állás mellett mindhárom pontozó Karait látta jobbnak. Magyar bajnok lett light-contact szabályrendszerben, ezzel ő is kvalifikálta magát az Eb-re a magyar korosztályos válogatott tagjaként.

 

A Király Team szegedi csapata.

A Király Team szegedi csapata.


Dorog adott otthont a Magyar Kick-box Szakszövetség egyik legrangosabb versenyének, az utánpótlás magyar bajnokságnak. A Combat „D" SC ebben az évben 5 versenyzőt indított ezen a versenyen, akik most 3 szabályrendszerben 11 éremmel gazdagították az egyesületet.


Eredmények, point-fighting, kadett I. fiú, +47 kg: 3. Nádasdi-Vad Tamás; kadett II. lány, +65 kg: 2. Pataki Klaudia; light-contact, kadett I., fiú, –47 kg: 2. Nádasdi-Vad Tamás; kadett II., lány, –50 kg: 3. Németi Zsófia; +65 kg: 1. Pataki Klaudia; junior lány, –60 kg: 2. Rajos Léna; kick-light, kadett I. fiú, –47 kg: 2. Nádasdi-Vad Tamás; kadett II., lány, –50 kg: 3. Németi Zsófia, +65 kg: 2. Pataki Klaudia; kadett II., fiú, –52 kg: 2. Gazsó Ákos; junior lány, –60 kg: 2. Rajos Léna


Az éves és az országos bajnoki eredmények alapján már biztosan a magyar utánpótlás-válogatott tagjai, kadett II., lány, light-contact, –65 kg: Nagy Ramóna, +65 kg: Pataki Klaudia; kadett II., lány, kick-light, –65 kg: Nagy Ramóna, +65 kg: Pataki Klaudia; junior lány, kick-light, –60 kg: Rajos Léna.

Felkészítő edző: Tóth Gábor.


Röplabda

Szalayné Sebők Éva U17, női országos serdülőbajnokság, II. osztály, 1–3. hely: Szegedi RSE II.–Vasas Óbuda U17 3:0, DSZC-EÖTVÖS DSE–Szegedi RSE II. 3:1, Vasas Óbuda U17–DSZC-EÖTVÖS DSE 0:3. A második helyen záró Szegedi RSE II. kerete: Sojnóczky Sára, Paksi Kitti, Simon Lili, Pap Kata, Mányai Maja, Kenesey Blanka, Vincze Dorka, Kiss Nóra, Barna Sára, Verebes Dorina, Baksa Panna, Békési Dóra. Vezetőedző: Strezeneczki Gyula.


Torma Ágnes U19, női országos ifjúsági bajnokság, I. osztály, a 13–16. helyért: Szegedi RSE–MCM Diamant Kaposvári Röplabda Akadémia 3:2, Közgáz SC–Szegedi RSE 3:0, Szegedi RSE–Budaörsi DSE/EMERICUS SE 0:3. A Szegedi RSE kerete: Fürdök Lilla, Németh Hanna, Rácz Tamara, Szatmári Júlia, Kiss Anna, Nagy Nelli, Nagy Karola, Farkas Antónia, Császár Nikolett, Sarusi-Kis Lídia. Vezetőedző: Tátrai Sándor.


Tánc

A budapesti ritmuscsapatok modern tánc országos bajnokságán, amely egyben kvalifikáció volt a nemzetközi bajnokságra, a következő eredményeket érték el a szegedi Fiona Fitness SE versenyzői: egyéni, manó korcsoport, színpadi látványtánc kategória: 3. Nagy Liliána; mini korcsoport, show tánc kategória: 9. Rajki Regina; mini korcsoport, fusion dance kategória: 2. Rajki Regina; mini korcsoport, fusion dance kategória: 3. Vastag Flóra; mini korcsoport, open kategória: 6. Vastag Flóra; manó korcsoport, fusion dance kategória: 1. Gritta Lola; mini korcsoport, open kategória: 7. Ördögh Zoé; mini korcsoport, street jazz kategória: 1. Farkas Petra; gyerek korcsoport, fusion dance kategória: 1. Király Borbála; manó korcsoport, fusion dance kategória: 2. Devecseri Enikő; manó korcsoport, színpadi látványtánc kategória: 4. Vajda Virág. Duók/triók, mini korcsoport, show tánc kategória: 1. Király Borbála, Rajki Regina, Farkas Petra; manó korcsoport, show tánc kategória: 2. Rajki Regina, Farkas Petra; manó korcsoport, open kategória: 4. Kozma Szimonetta, Lehmann Anna, Lőrincz Ádám; mini korcsoport, street jazz kategória: 2. Farkas Petra, Ördögh Zoé; mini korcsoport, színpadi látványtánc kategória: 2. Nagy Liliána, Vastag Flóra; manó korcsoport, színpadi látványtánc kategória: 2. Devecseri Enikő, Vajda Virág. Csapatban: 4. Fiona; formáció: 2. Fiona.

A lányokat Károlyi Viktória készítette fel.


Úszás

 

Aranyérmes a szegedi váltó. Fotó: szue

Aranyérmes a szegedi váltó. Fotó: szue


Az ifjúsági úszó országos bajnokság Csongrád megyei A- és B-döntős eredményei, fiú 50 m gyors: 3. Ulrich Botond (Haász SZUE), 5. Hajagos Adriel (NICS-HSÚVC), 16. Sliz Bálint (Haász SZUE). Fiú 200 m pillangó: 12. Szabó Bálint (Haász SZUE). Leány 100 m mell: 8. Zaka Maja (NICS-HSÚVC), 11. Csatlós Flóra (Szentesi Városi Úszó Club). Leány 200 m pillangó: 3. Fábián Fanni (Haász SZUE). Fiú 100 m mell: 5. Matejdesz Máté (Hód Úszó SE), 10. Sliz Bálint, 12. Pertich Zsombor (NICS-HSÚVC), 16. Farkas Balázs (NICS-HSÚVC). Leány 100 m hát: 1. Ugrai Panna (Hód Úszó SE), 10. Forján Anna (NICS-HSÚVC). Leány 800 m gyors: 5. Fábián Bettina (Haász SZUE). Leány 50 m gyors: 2. Szőke Zita (NICS-HSÚVC), 6. Fábián Fanni, 9. Batta Orsolya (NICS-HSÚVC), 11. Pádár Nikolett (Haász SZUE). Fiú 1500 m gyors: 3. Fábián Milán (Haász SZUE), 9. Márki Zalán (NICS-HSÚVC). 4×100 m mix gyors: 2. Haász SZUE (Ulrich Botond, Fábián Milán, Fábián Bettina, Fábián Fanni). Leány 4×200 m gyors: 1. Haász SZUE (Fábián Fanni, Fábián Bettina, Pádár Nikolett, Balla Rebeka). Fiú 4×200 m gyors: 2. Haász SZUE (Ulrich Botond, Sliz Bálint, Szabó Bálint, Fábián Milán). Leány 400 m gyors: 1. Fábián Fanni, 4. Fábián Bettina. Fiú 400 m gyors: 2. Fábián Milán. Leány 200 m vegyes: 1. Ugrai Panna, 7. Szőke Zita, 13. Zaka Maja. Leány 50 m pillangó: 5. Szőke Zita, 8. Batta Orsolya. Fiú 50 m pillangó: 3. Hajagos Adriel, 13. Ulrich Botond. Leány 4×100 m gyors: 1. Haász SZUE (Fábián Bettina, Pádár Nikolett, Balla Rebeka, Fábián Fanni), 5. NICS-HSÚVC (Szőke Zita, Zaka Maja, Forján Anna, Batta Orsolya). Fiú 4×100 m gyors: 2. Haász SZUE (Ulrich Botond, Fábián Milán, Sliz Bálint, Szabó Bálint). Leány 200 m hát: 2. Ugrai Panna, 4. Forján Anna (NICS-HSÚVC). Fiú 200 m hát: 13. Márki Zalán (NICS-HSÚVC). Fiú 200 m mell: 2. Sliz Bálint, 4. Matejdesz Máté. Leány 400 m vegyes: 2. Fábián Fanni. Leány 100 m gyors: 1. Szőke Zita, 4. Fábián Fanni, 11. Batta Orsolya. Leány 200 m mell: 12. Dohányos Annamária. Fiú 100 m gyors: 4. Ulrich Botond, 9. Fábián Milán, 16. Pertich Zsombor. 4×100 m mix vegyes: 3. NICS-HSÚVC (Forján Anna, Pertich Zsombor, Hajagos Adriel, Szőke Zita), 8. Haász SZUE (Fábián Milán, Fábián Bettina, Szabó Bálint, Balla Rebeka). Fiú 4×100 m vegyes: 3. Haász SZUE (Ulrich Botond, Sliz Bálint, Szabó Bálint, Fábián Milán), 4. NICS-HSÚVC (Márki Zalán, Pertich Zsombor, Hajagos Adriel, Tót Csaba). Leány 4×100 m vegyes: 1. NICS-HSÚVC (Forján Anna, Zaka Maja, Batta Orsolya, Szőke Zita). Fiú 800 m gyors: 2. Fábián Milán, 8. Márki Zalán. Leány 50 m hát: 3. Ugrai Panna, 15. Forján Anna. Fiú 50 m hát: 15. Márki Zalán. Leány 200 m gyors: 1. Fábián Fanni, 3. Szőke Zita, 12. Fábián Bettina. Leány 50 m mell: 8. Szőke Zita, 9. Dohányos Annamária, 16. Zaka Maja. Fiú 50 m mell: 3. Matejdesz Máté, 5. Pertich Zsombor, 7. Sliz Bálint, 9. Farkas Balázs. Leány 100 m pillangó: 2. Ugrai Panna. Fiú 200 m gyors: 2. Fábián Milán, 5. Ulrich Botond. Leány 1500 m gyors: 4. Fábián Bettina.

 

A fiúk is kiválóan teljesítettek. Fotó: szue

A fiúk is kiválóan teljesítettek. Fotó: szue



 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában