A tét a legjobb négy közé jutás

2020.01.24. 09:12

Szombaton a Podbrezovát fogadja a Szegedi TE

Folytatódnak a férfi tekecsapat Bajnokok Ligája küzdelmei, méghozzá egyre nő a tét, hiszen immáron a Final Fourba jutásért játszik a sorozatban állva maradt nyolc csapat, a negyeddöntők első felvonását rendezik hétvégén.

A Zengő Alföld Szegedi TE szombaton 13 órától egy régi ismerőst, a szlovák Podbrezovát fogadja az újszegedi tekecentrumban, amellyel évek óta rendszeresen találkozik.

A két csapat legutóbb ősszel a ludwigshafeni világkupa bronzmérkőzésén találkozott egymással hivatalos tétmérkőzésen, akkor minimális különbséggel, mindössze három fával a szegediek nyertek. A szlovák csapattól tavaly távozott Zavarkó Vilmos, ami komoly érvágást jelentett számukra: őt viszont éppen Szegedről pótolták, hiszen a Szegedi TE-től szerezték meg Jovana Csalicsot.

– Jól ismeri egymást a két csapat, nagyon-nagy csata lesz, és úgy gondolom, 50-50% az esély, de bízom benne, hogy ebből mi jövünk ki jobban. Remélem, sikerül megtalálni a legjobb csapatot, és egy 6:2, vagy 7:1-es győzelmet szereznénk hazai pályán, mert az lényegesen megkönnyítené a dolgunkat a visszavágó előtt – mondta lapunknak Karsai Ferenc, a Zengő Alföld Szegedi TE elnöke.

A Zengő Alföld Szegedi TE tagjai közül mindenki egészséges és bevethető a BL-csata első felvonása előtt: a visszavágót egyébként majd február 15-én rendezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában