Győrben a pontokért

2020.02.01. 10:08

idegenben játszik a Zengő Alföld Szegedi TE

A férfi tekecsapat szuperliga idei második, összességében a 13. fordulójában a Zengő Alföld Szegedi TE idegenbe látogat: ma 14 órától Győrben lép pályára.

Munkatársunktól

Két hazai mérkőzéssel kezdte a szezont a Zengő Alföld Szegedi TE férfitekecsapata. Előbb a szuperliga 12. fordulójában 8:0-ra verte a Szolnokot az újszegedi teke- és bowlingcentrumban, majd a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén 7:1-re a szlovák Podbrezovát.

A meccsek sora folytatódik, és a hazai bajnokság 13. fordulójában ezúttal egy idegenbeli találkozó következik. A szegediek ma 14 órától (13 órától az ifjúságiak játszanak, és az első játszik a másodikkal) Győrben lépnek pályára. A hazaiak is jól kezdték a tavaszi – vagy inkább még téli – szezont, hiszen Nyíregyházán 6:2-es sikert arattak. Ráadásul a megyei bajnokságon a Győr három játékosa, Koller Dániel, Lendvai András és Tóth Áron végzett az első három helyen – egyaránt 600 fa feletti összeredménnyel. A Győrnek a nyírségi volt az ötödik sikere, amely révén a tabella hatodik helyén áll, míg a szegediek a 11. győzelmüket aratták, és a Zalaegerszeg mögött másodikok.

Márton és a szegedi csapat jó formában van. FOTÓ: KARNOK CSABA

Az nyugodtan elmondható, hogy a két csapat egyaránt jó formában van, azaz egy igazán érdekes mérkőzés alakulhat ki ma Győrben.

Közben a magyar férfiválogatott szegedi származású szövetségi kapitánya, Csányi Béla kihirdette a legfrissebb keretét, amelyben a Zengő Alföld Szegedi TE csapatából hárman találhatók: Brancsek János, Karsai László és Kiss Norbert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában