Megállt az élet a Floratom AC Szegednél is

2020.03.31. 10:29

Nüanszokon múlt

A koronavírus-járvány miatt a férfi asztalitenisz extraliga küzdelmeit is felfüggesztették, így szombaton nem utazik el a Csákvárhoz a Floratom Szeged AC.

– Teljesen leállt az élet ná­lunk, egyéni futásokkal próbáljuk karban tartani magunkat, de március 14-e óta edzésre nincs lehetőségünk, hiszen a terem is bezárt, otthon pedig nem tudunk gyakorolni. Egye­lőre nincs információnk a hogyan továbbról, de azt gon­do­lom, ebből nem lesz már folytatás ebben a szezonban – mondta Lukács Levente, a Floratom Szeged AC játékos-edzője.

A szegediek legutóbb fontos mérkőzést veszítettek a Mezőberény ellen, így lépéshátrányba kerültek a negyedik he­­lyet illetően.

– Papíron az esélyünk megmaradt, de ez inkább csak matematikai sansz, nem lett volna realitása. Nagyon kevésen múlt, hogy negyedik helyen zárhassunk, hiszen 3-3-nál Kószó At­­tilának óriási győzelmi esélye volt, három szettlabdája is volt, de egyiket sem tudta megnyerni, így vereséget szenvedtünk. Ha nyerünk, akkor minden bizonnyal egy harmadik meccs döntött volna a Mezőberény ellen arról, ki jusson be a négyes döntőbe, azt lehet mondani, nüanszokon múlott a negyedik helyünk. Így várhatóan ötödik helyen végzünk, a Komló elleni mérkőzésen múlhatott volna a végeredmény, ha hirdetnek eredményt, ezt vi­­szont aláírtuk volna a szezon előtt, ezt reálisnak tartottuk volna az idény előtt. Sokkal inkább ott voltunk a tűzközelben, mint tavaly – tette hozzá Lukács Levente.

Hogy miképp fejeződhet be a bajnokság, az egyelőre még képlékeny, az alapszakaszból hátralévő négy mérkőzést a négyes döntő követte volna, ahová nagyon szeretett volna eljutni a Floratom.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában