Helyi sport

2020.05.11. 11:18

Remekeltek a Csongrád megyeiek az online fitnesz versenyen

A Magyar FitKid Szövetség elnökének, Csábi Ildikónak az ötletéből május első hétvégéjén több mint 230 gyermek fitneszprodukcióját értékelték online, mint egy megszokott versenyen.

Becsei Dávid

– Ha már az egész tavaszi idényt felülírta a koronavírus, ez az online verseny némi motivációt jelenthetett a gyerekek számára. Adott zenére mindenkinek önállóan kellett összeállítania egy koreográfiát, a veszélyes akrobatikus elemeket viszont tilos volt használni otthon – árulta el Papp Éva Réka, a szentesi Veritas Fitness Fitkid Sportegyesület alapító elnöke.

Ezúttal minden gyermek önállóan tervezhette meg, hogy mivel lép fel, a kitétel csak annyi volt, hogy mindenkinek ki kellett jelölni egy 3x3 méteres sávot, valamint az összes versenyző ugyanarra a zenére készítette el a fellépését.

– Telefonon rögzítették a gyerekek a mutatványt, majd az edzők küldték be a videót, amelyet egy tíztagú zsűri értékelt. A Veritas Fitness Szentes tíz fővel nevezett, tőlünk öt kislány dobogós lett, a többiek pedig szép eredményeket értek el. Kiváló motivációval kapcsolhattak ki a mindennapokban a lányok – jegyezte meg.

A szentesieken kívül az online versenynek egy hódmezővásárhelyi és tizenegy szegedi résztvevője volt, akik remek eredményekkel, többek között négy harmadik hellyel, három elsővel és egy második hellyel zárták az online megmérettetést.

– Ez az online verseny egy teljesen új helyzet volt, hiszen a lányok maguknak állították össze a gyakorlatot. De kiváló lehetőség volt az otthonmaradás időszakában, hogy ne csak tanuljanak, sportoljanak is. Megtalálhatták a motivációjukat, valamint fejleszthették a kreativitásukat, és azt, hogyan szerepeljenek a kamera előtt. Kicsit megtapasztalhatták, milyen az edzők élete. Mindenki nagyon igényes munkákat adott le, amelyeket az eredmények hűen tükröztek. A versenyértéket pedig a rengeteg résztvevő adta – árulta el a Phoenix Szeged edzője, B. Tóth Lili.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában