2020.08.22. 10:15
A HFC hazai pályán, az SZVSE idegenben játszik
A labdarúgó NB III. Közép csoportjában az ötödik mérkőzést játsszák a csapatok. A Csongrád-Csanád megyei alakulatok közül a Hódmezővásárhelyi FC vasárnap 17.30-kor a Vácot fogadja, míg a Szegedi VSE ugyanekkor Körösladányban szerepel.
Fotó: Török János
Fotó: Török János
Két győzelem után két vereséggel folytatta a labdarúgó NB III. Közép csoportjában a Hódmezővásárhelyi FC, amely vasárnap 17.30-kor a Vácot fogadja.
– Az Iváncsa jobb csapat volt, míg a Honvéd II. ellen a korai kelés rogyasztott meg minket – mondta Szűcs Róbert, a Hódmezővásárhelyi FC vezetőedzője.
– A Vácban maradt néhány NB II.-es játékos, mostanra kisimult a játékuk, és pont fordított utat járnak be, mint mi, hiszen a kezdeti vereségek után ikszeltek a Honvéd II.-vel, míg legyőzték a Kecskemétet, ráadásul 0–2-ről. Jó mérkőzést várok, és szeretnénk begyűjteni a három pontot. Úgy néz ki, sajnos Povázsai hosszabb időre kidőlhet, az is előfordulhat, hogy komoly térdproblémája van. Hasonló a helyzet Bódaival, ő is a térdével bajlódik, míg Ludánszki és Mezei egyaránt az ágyékát fájlalja. Most az lesz a lényeg, hogy stabilak legyünk a védekezésben, célfutball lesz a győzelemért.
Az újonc Szegedi VSE egy másik újonc, a Körösladány otthonában szerepel vasárnap 17.30-kor.
– Vannak problémáink, több játékos kisebb sérüléssel bajlódik: Beretka a héten egyszer edzett, ugyanígy Zsoldos és Fülöp T. is sérüléssel küzd – nyilatkozta Vágó Attila, az SZVSE vezetőedzője.
– Ez a fokozott program már érezteti a hatását, így óvatosan kell bánni a labdarúgók fizikai állapotával. Más típusú és mennyiségű a munka az NB III.-ban, ritmusosabbak a mérkőzések, a koronavírus miatti sok kihagyás pedig érezteti a hatását, magában hordozza a sérülés veszélyét. A Körösladány is újonc, az edzőjük, Fodor Sándor agilis, harcos szakember, és ilyen a csapatuk is. Hazai pályán bármire képesek, de nekünk is el kellene kezdeni idegenben is gyűjtögetni a pontokat. Kényszerből változtatnom kell a kezdőn, így most itt a lehetőség megint azok előtt, akik eddig kevesebbet játszottak. A sikerrel nagy nyomás jött le rólunk, jobb is volt a hangulat a heti edzéseken. Az iksszel már elégedett lennék, de a bravúr is benne van a csapatban.
Makón a KÉSZ-St. Mihály FC
A női labdarúgó NB I.-ben a KÉSZ-St. Mihály FC első hazai mérkőzését játssza: vasárnap 17 órától Makón a Diósgyőrt fogadja.
– Tudtuk, hogy a Ferencváros teljesen más szintet képvisel, de ennek és a 7–1-es vereség ellenére én mindig optimista vagyok – nyilatkozta Jenei Péter, a szentmihályiak vezetőedzője. – Az előzőekhez képest akadt olyan időszak, amikor szervezett volt a csapat. Ezen a területen tehát előreléptünk. Az egyéni hibák azonban eldöntötték a mérkőzést, ezt kell helyretennünk. A Diósgyőr vesztes mérkőzés után mindenképpen a három pontért jön, de mi is ott leszünk, és megpróbáljuk megakadályozni, hogy a saját elképzeléseiket érvényre juttassák. A párharcokból sokkal többet kell megnyernünk, mint az előző mérkőzésen, mert ez fontos tényező lesz.
A Diósgyőr amúgy is harcos csapat, amely keresi a párharcok lehetőségét.