2020.10.18. 22:25
A második félidőre elfáradt az SZVSE
A labdarúgó NB III. Közép csoportjának 14. fordulójában 4–0-s vereséget szenvedett Mórahalmon az SZVSE a Dunaújvárostól.
20200703 Békéscsaba Labdarúgás: Békéscsaba 1912 Előre-Szegedi VSE felkészülési mérkőzés Fotó: Imre György IGY Békés Megyei Hírlap
Fotó: Imre György/MW - archív
Egyre mélyebb gödörbe kerül az SZVSE csapata a labdarúgó NB III. Közép csoportjában, ahol a 14. fordulóban az utolsó előtti helyről várta a Dunaújváros elleni mérkőzést. Kelemen Balázs tanítványai számára mostanra mindennél égetőbbé vált, hogy elkezdjék gyűjteni a pontokat, hiszen a forduló előtt a bentmaradást érő 17. hely már 5 pontnyi távolságra volt tőlük.
A mérkőzés első játékrészében a mezőnyharc dominált, a küzdelemről szóló félidőt láthattak a mórahalmi sportpályára kilátogatók.
A félidőt követően a vendégeknek sikerült megtalálniuk az ellenszert a vasutasok védekezésére, így gyorsan 2–0-s előnyre tettek szert, egy-egy beadást követő fejesgóllal mattolták a házigazda védelmét. A kapott gólok után nem tudott új erőre kapni a szegedi együttes, a 65. percben pedig ismét a Dunaújváros örülhetett, amikor egy védelmi megingást követően Dorogi Renátó könnyűszerrel lőtte az üres kapuba a labdát, majd 9 percre rá egy kontra után ismét gólt szereztek, beállítva ezzel a 4–0-s végeredményt.
A Tisza-partiak számára a következő forduló nehéz mérkőzést tartogat, ugyanis az idén pazar formában szereplő Kecskemét vendégeként lépnek majd pályára.
Kelemen Balázs: – Gratulálok a Dunaújvárosnak!
SZVSE–Dunaújváros 0–4 (0–0)
Labdarúgó NB III., Közép csoport, 14. forduló. Mórahalom, 50 néző. Vezette: Kiss Anikó Tünde (Pogonyi, Juhász).
SZVSE: Leindler – Kormányos, Pócs D. (Fülöp, 70.), Csamangó, Pócs T., Ondrejó (Csanádi, 70.), Busa, Dóra, Papp (Kelemen V., 70.), Zana (Bakó, 80.), Zsoldos. Vezetőedző: Kelemen Balázs.
Dunaújváros: Pokorni – Barta, Markovics, Báló, Novák Zs. (Novák L., 88.), Dorogi (Halász, 77.), Vadász, Szepessy, Kesztyűs (Ámán, 70.), Hompót, Barna (Héjjas, 77.). Vezetőedző: Jakab Elek.
Gólszerzők: Dorogi (49., 65.), Markovics (64.), Szepessy (74.).
Sárga lap: Papp Á. (25.), Csamangó (57.), ill. Barta (28.), Báló (74.).