2020.11.28. 14:16
Vasárnap 13 órától SZVSE–HFC az NB III.-ban
Jön a második kör az NB III. Közép csoportjában, így az augusztusi nyitányhoz hasonlóan (mivel két tavaszi fordulót előrehoztak a harmadosztályban) az odavágókat követő első körben is összecsap a két harmadosztályú Csongrád-Csanád megyei csapat.
Hódmezővásárhely – 2020.08.02. Hódmezővásárhelyi FC - SZVSE NB III-as focimérkőzés. Képen: Fotó: Karnok Csaba (KC) – Délmagyarország (DM)
Fotó: Karnok Csaba
Vasárnap 13 órától ezúttal Mórahalmon találkozik az SZVSE és a Hódmezővásárhelyi FC: a két megyei NB III.-as csapat augusztusi meccsét a HFC nyerte, méghozzá 4–1-re, de azóta már mindkét csapat edzőt váltott.
– Negyedik hete dolgozom a csapattal, eddig csak pozitívat tudok mondani róluk. Maradéktalanul elvégzik a fiúk az előírt munkát, motiváltan dolgoznak, mindenképpen szeretnénk jól befejezni az őszi szezont. Egy jó formában lévő Vásárhelyt fogadunk, ugyanakkor egy ilyen rangadó háromesélyes. A múlt heti játékunkban akadtak gondok, de ha nyílttá akarjuk tenni a bajnokságot számunkra, akkor a győzelem az elfogadható vasárnap – nyilatkozta Paksi Péter, az SZVSE edzője. Hozzátette, a legfontosabbnak azt tartja, hogy a sérültek és a betegek hadra foghatók legyenek, hiszen a vírushelyzet miatt rengeteg problémával kell szembenézniük, de ezzel nincsenek egyedül, hiszen a csapatok legtöbbje azért küzd, hogy ne legyen kiállási problémájuk – a taktikai rész csak ezután jön.
A HFC nemcsak amiatt várhatja jó hangulatban ezt a meccset, mert augusztusban nyerni tudott, hanem mert a legutóbbi mérkőzésén is három pontot szerzett Dunaújvárosban, és a tabellán is előrébb áll.
– A megyei rangadó mindig külön feladatot jelent, függetlenül a tabella állásától. Abban bízunk, hogy folytatódik a jó szériánk Mórahalmon is. Biztos, hogy kellemes emlékei lehetnek azoknak a játékosoknak, akik pályára léptek az első meccsen, de nem szabad messzemenő következtetéseket levonni abból a meccsből. A héten próbáltunk arra figyelni, hogy ez a pár győzelem ne okozzon gondot a fejekben.
A régi mondás is azt tartja, a győzelmek után a sisak szíját meg kell húzni, ezt is tettem a héten. Ettől függetlenül tudjuk, hogy nehéz meccsre számíthatunk. Azon vagyunk, hogy mentálisan is frissek maradjunk, hiszen ez már a huszadik bajnoki lesz, fejben kicsit fáradtnak érzem a csapatot, de össze kell szednünk magunkat – mondta lapunknak Kandó Róbert, a Hódmezővásárhelyi FC edzője, majd kitért rá, várhatóan mindenki hadra fogható lesz vasárnap a keretből.