2020.12.03. 13:18
A szegedi rögbisek nagyon várják a folytatást
Felemás időszakot tudhat maga mögött a Fit World Gorillák Rugby Club, amely életét jelentősen megnehezítette egy komoly sérüléshullám.
Forrás: Fit World Gorillák Rugby Club
Legnagyobb sikerét érte el júliusban a Fit World SE Hungarosun Gorillák RC, ugyanis a szegedi együttes ezüstéremmel zárta az akkori bajnoki kiírást.
Hónapokkal később nagyot fordult a világ. Novemberben érkezett a hír, miszerint a koronavírus-járvány miatt a Magyar Rögbiszövetség az NB I.-es bajnoki mérkőzések tavaszra halasztása mellett döntött, ez pedig átírta az eltervezett forgatókönyvet a szegedi alakulatnál.
Egy Esztergom elleni idegenbeli mérkőzés várt volna még a gorillákra, akiket nem a vírus szabdalt leginkább, hanem egy makacs sérüléshullám.
– Nyáron indult el ez a hullám, és eddig végigkövetett minket. Gyakorlatilag nem volt olyan meccsünk a szezon során, ahol hiányzó nélkül tudtunk volna felállni, ez pedig nagy problémákat okozott – nyilatkozott a csapat edzője, Peleskei Tamás, majd hozzátette, ugyan fiatalokkal pótolták a kiesett játékosokat, de minőség tekintetében nem sikerült teljesen megoldani a kiesést. Jelenleg szervezett keretek között nem edzenek, legtöbbjük otthon oldja meg a felkészülést, néha-néha járnak csak össze páran a csapatból játszani.
Ám talán már látszik a fény az alagút végén, ugyanis Debreczeny Dénes, a csapat technikai igazgatója elárulta, a napokban a csapat pályája új világítást kapott, amiért nem lehetnek elég hálásak a szegedi városvezetésnek. Debreczeny elmondta, nagyon várják a szigorítások oldását, hiszen ha eljön az enyhülés, akkor még idén folytatják az edzéseket. A munkakedv megvan, komoly célokat tűztek ki a csapatnál.
– Azt gondolom, még mindig reális a dobogós helyezés. A válság más csapatokat is érintett, de felül kell kerekedni rajta, és harcolni kell tovább – fogalmazott Peleskei Tamás. A Fit World Gorillák Rugby Club jelenleg az NB I. 4. helyéről várja a folytatást.