Ismét ő a befutó

2021.01.08. 13:54

Folytatta győzelmi sorozatát Jászapáti Petra

2016-ban, mikor Jászapáti Petrát először az év rövidpályás gyorskorcsolyázójának választották, még nem tudhattuk, hogy egy nagy sorozat születésének vagyunk szemtanúi.

A Szegedi Korcsolyázó Egyesület kiválósága azóta sorozatban minden évben győzedelmeskedik, és nem történt ez másképp az általa csak edzéssel telített évnek nevezett 2020-ban sem.

– Ez egy sok szempontból tanulságos, edzéssel telített év volt számomra, amelyben sajnos nem nagyon akadt alkalmam a versenyzésre, mert az Európa-bajnokságon és a világkupán kívül nem is nagyon voltak kiírások – fogalmazott Jászapáti, majd kitért a rangos díjára. – Természetesen nagyon örülök neki, hogy ismét rám gondoltak, és engem ért a megtiszteltetés, de akkor lennék teljesen boldog, hogy ha az eredeti elképzeléseknek megfelelő számú versenyen vehettem volna részt.

A lengyelországi Európa-bajnokság után Hollandia és a világbajnokság felé veszi az irányt Jászapáti Petra. Fotó: Tumbász Hédi

A szegedi rövidpályás gyorskorcsolyázó elárulta, továbbra sem teljesen tiszta a kép az idei szezont illetően.

– Nem nagyon lehet úgy készülni, mintha minden menne a rendes kerékvágásban. Próbálok mindig a következő versenyre koncentrálni, ami jelen pillanatban a két hét múlva kezdődő Európa-bajnokság lesz Lengyelországban – foglalta össze Jászapáti Petra, majd bizakodva hozzátette, reméli, hogy idén többször indulhat majd versenyeken.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában