Kettős magyar siker

2021.05.21. 13:00

Kapás Boglárka megvédte címét, Hosszú 2. lett

Milák Kristóf és Kenderesi Tamás szerdai arany- és bronzérme után ismét egy olyan nap virradt a hazai rendezésű vizes Európa-bajnokság medencés úszó számaira, ahol reális győzelmi esélyekkel állhattak rajtkőre a magyar versenyzők.

Munkatársunktól

Nemrég még Hódmezővásárhelyen készült, tegnap újra felért Európa csúcsára 200 méter pillangón Kapás Boglárka. Fotó: Derencsényi István

Hasonlóan a harmadikhoz, a negyedik, csütörtöki napon is a 200 méter pillangó fináléjában érdekelt Kapás Boglárka és Hosszú Katinka sikerében reménykedhettünk leginkább, valamint 200 méter vegyesen is döntőt rendeztek, amelyben Cseh László és a feltörekvő tehetség, Kós Hubert szállhatott harcba az éremért.

A délutáni izgalmak előtt azonban a délelőtti elő- és középfutamokban is volt kiért szorítani. A 400 vegyesen korábban ezüstérmet szerzett Mihályvári-Farkas Viktória Késely Ajnával együtt 1500 méter gyors­úszásban jutott a döntőbe, ugyanebben a számban a Haász SZUE nyílt vízen szintén érmeket szerző szegedi kiválósága, Olasz Anna a 15. helyen zárt, ám vele kapcsolatban fontos kiemelni, hogy vasárnap még több mint 20 kilométert úszott.

Nemrég még Hódmezővásárhelyen készült, tegnap újra felért Európa csúcsára 200 méter pillangón Kapás Boglárka. Fotó: Derencsényi István

Délután aztán kiderült: eredményes volt Kapás Boglárka hódmezővásárhelyi edzőtábora.

A címvédőnek nem volt ellenfele a 200 méter pille döntőjében, egyéni csúcsával simán szerzett újabb Európa-bajnoki címet. Mögötte Hosszú Katinka ezüst­éremnek örülhetett, mi, nézők pedig kettős magyar sikernek!

A 200 méter vegyes döntőjében az utolsó 50 méterig úgy tűnt, ebben a számban újabb magyar érem születik, ám sajnos a végére sem Cseh László, sem Kós Hubert nem fért fel a dobogós helyekre, előbbi 4., utóbbi 5. helyen ért célba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában