Lepörgött előtte minden

– Milyen is volt ön számára ez az olimpia?

A szakág most debütált az ötkarikás játékokon, és rögtön a női döntőt vezethette.– Még mindig nem dolgoztam fel. Sokan kérik, meséljek, de még nem tudom szavakba önteni ezt az egy hetet. Mivel az elmúlt egy évben minden torna buborékrendszerben zajlik, így bár furcsa volt az olimpia, de mégsem volt annyira idegen a dolog. Pontosan olyan volt, amilyet vártunk, nagyon szigorúan vettek minden előírást. Akárhányszor elkezdek róla beszélni, visszatérnek az érzések. Hatalmas megtiszteltetés volt, hogy a döntőt vezethettem, ez volt a megkoronázása annak a sok be­­fektetett munkának és lemondásnak, amivel ez az egész járt.

– Végigfutott önben, hogy milyen út is vezetett idáig?

– Mikor a férfidöntőnek is vé­­ge lett, akkor volt egy utolsó megbeszélésünk a supervisorokkal. Ott megköszönték az elmúlt időszak munkáját, majd arra jutottunk, a vonat megy tovább, és ez csak egy állomás volt. Amikor elmondták, hogy innentől kezdve ez az alap, és ezt kell továbbadnunk a világ minden játékvezetőjének, ak­­kor könnybe lábadt a szemem. Lepörgött az egész, hogy mi is volt mögöttem. Tavaly márciusban jött ki először a küldés az olimpiára, majd eltörölték, jött a sok buborék, az edzések, az online webinárok, miközben nem tudtam úgy találkozni a családommal és a barátaimmal, ahogy szerettem volna. Mindezek abban a pillanatban legördültek a szívemről, de nagyon hálás vagyok, hogy ott lehettem, és Magyarországot képviselhettem.

– Más volt a döntőt vezetni, mint a többi mérkőzést?

– Amit nyomásként éltem meg, az a legelső mérkőzés, hi­­szen ez a szakág történetében az első olimpiai mérkőzés volt, az egy emocionális mérkőzés volt. A szerb fiúknak vezetett első meccs is hasonló volt. Az ötödik napra már olyan állapotba kerültem, hogy abszolút a munkára fókuszáltam, nem azt éltem meg, hogy egy olimpiai döntőt fújok. Amikor az utolsó sípszó elhangzott, akkor fülig ért a szám, de az a tíz perc, amíg a meccs tartott, nem volt ott a fejemben, hogy ez egy olimpiai döntő.

– Nem sokat pihenhetett, rögtön következett az új feladat: Léván az U18-as fiúk Challenger-tornáján fújt, immáron öt-ötben.

– Kettő napot voltam otthon, Magyarországon. Ahogy mi, mindkét szakágban dolgozó játékvezetők mondjuk, két na­­pom volt arra, hogy a csipet kicseréljem három-háromról öt-ötre. Nem mondom, hogy egyszerű volt, a jetlag is kicsit jelentkezett, de amikor elkezdtem az első öt-öt meccset, akkor éreztem, hogy ez is én vagyok. Sűrű lesz az augusztusom. A ro­­mániai Women’s Series után Litvániába utazom, majd Debrecenben, később pedig a párizsi Európa-bajnokságon lesz jelenésem.

– A hazai szövetség által is egy szép feladat találta meg: ön szervezi a 3×3-as szakág játékvezetői képzését, oktatását.

– Amikor elindult itthon a bajnokság, akkor érkezett a felkérés a játékvezetői bizottságtól, hogy én legyek a felelős játékvezetői téren a három-háromért. Összeállítottam egy fiatal játékvezetői keretet, akik jól beszélnek angolul, hiszen ez elvárás, ha nemzetközi szintre szeretnénk küldeni őket. Két játékvezetőt tudtunk küldeni a szolnoki U23-as Nations League állomásra, szerencsére nagyon elégedettek voltak velük. Számomra ez a legnagyobb boldogság, ha jön az utánpótlás, és átadhatom nekik a tudást. Ez egy teljesen új dolog, a játékvezetői bizottság is felismerte, hogy a három-háromban is van potenciál, és nem lehet csak úgy öt-ötös játékvezetőket odaküldeni. Csipet kell cserélni, anélkül pedig, hogy meglenne a csip, nem lehet jól meccseket vezetni.