Szegedi hírek

2022.05.19. 17:31

Sánta Dániel berúgná a vízilabda-válogatott ajtaját

Jövő szerdán tizenhat játékossal, köztük a Szegedi VE centerével, Sánta Dániellel a keretben kezdi meg a felkészülést a júniusi világbajnokságra a magyar férfi vízilabda-válogatott. Csütörtök délelőtt teniszezni készült, de a Tiszavirág Sportuszodában kötött ki a 28 éves pólós.

Becsei Dávid

Fotó: Balogh László/MW

Nehéz még mit mondani, keresem a szavakat – árulta el a Délmagyarország érdeklődésére Sánta Dániel, a Szegedi VE vízilabdázója csütörtök délben. Reggel hívott a vezetőedzőm, Kiss Csaba, hogy lehet nem teniszezni kellene mennünk, hanem az uszodába, mert Märcz Tamás szövetségi kapitány meghívott a válogatott bő keretébe – mesélte, hogyan szerzett tudomást a hírről. Hozzátette, többször visszahívta még a trénert, biztos nem értette-e félre amit mondott. Megerősítette, hogy mehet szerdán a fővárosba, így a betervezett teniszmeccs elmaradt, helyette a Tiszavirág Sportuszodába vezetett az útja.

Pihentem az elmúlt időszakban, de azért mozogtunk, hiszen a serdülőknek és az ifiknek segítettünk a bajnoki döntőre felkészülni. Mindezek ellenére egy hatnapos gyorstalpalót lenyomok szerdáig az uszodában, mert derült égből villámcsapásként jött a válogatott behívó – fogalmazott Sánta Dániel, aki a bajnoki pontszámlista előkelő nyolcadik helyén végzett.

A bő keretben négy center kapott helyet (Hárai, Mezei, Német és Sánta), amelyhez a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjében érdekelt Ferencváros tíz játékosa, valamint Zalánki Gergő csak június 8-án csatlakozik.

Teher nélkül mindent kiadhatok magamból az összetartáson. Szinte kezdő vagyok válogatottszinten, így nehezebb, de nem elérhetetlen a vb-tagság. Résnyire nyitva az ajtó, most már csak be kell rúgnom – fogadkozott.

 

A férfi vízilabda-válogatott bő kerete

Kapusok: Csoma Kristóf (Kaposvár), Lévai Márton (OSC), Mizsei Márton (Vasas), Szakonyi Dániel (FTC), Vogel Soma (FTC)

Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Szolnok), Batizi Benedek (BVSC), Burián Gergely (OSC), Csacsovszky Erik (OSC), Erdélyi Balázs (Vasas), Fekete Gergő (FTC), Hárai Balázs (OSC)  , Jansik Szilárd (FTC), Konarik Ákos (Szolnok), Manhercz Krisztián (OSC), Mezei Tamás (Vasas), Molnár Erik (FTC), Nagy Ádám (Szolnok), Német Toni (FTC), Pohl Zoltán (FTC), Sánta Dániel (Szeged), Vadovics Viktor (Vasas), Varga Dénes (FTC), Vámos Márton (FTC), Vigvári Vendel (FTC), Vigvári Vince (OSC), Zalánki Gergő (Pro Recco, olasz)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában