Újoncként helytállt a Divízió I.-ben a Guardians

2022.06.29. 10:45

Jó szezont zártak

Szoros meccsre késztette az alapszakaszt az első helyen záró Budapest Titanst a Guardians amerikaifutball-csapata. A Divízió I.-ben újonc szegedi egyesület számára a vereség után eldőlt, nem jut be a rájátszásba, ám így is elégedettek lehetnek a teljesítményükkel.

V. P.

16–14-re nyert az alapszakasz első Budapest Titans a Guardians ellen a Divízió I.-es bajnokság alapszakaszának utolsó fordulójában. Az Őrzőktől bravúr lett volna, ha első csapatként megfogják a fővárosi ellenfelüket, amely hibátlan mérleggel érkezett Szegedre, ám nem sokon múlott a hosszabbítás sem. Mindkét csapat ugyanis két-két touchdownig jutott, viszont a Titans ezt követően mindkétszer ráment a kétpontos kísérletre, amelyet véghez is vittek, így nyertek csupán két ponttal. Ezzel egyébként a budapestiek legszorosabb meccsüket játszották a szezonban, ennél csak nagyobb arányban nyertek meccseket. 

 Büszkék vagyunk az eredményre. Már szezon közben is rengeteg sérültünk volt, de nem bújunk emögé, a rendelkezésre álló emberanyagból ki­­hoztuk azt, ami bennük volt. Akadtak persze hibáink, de a divízió legerősebb csapatával játszottunk 

– összegezte a szezonzáró meccs tapasztalatait Baranyi Ernő, a Guardians ve­­zetőedzője. 

Ezzel eldőlt, a Guardians szá­mára véget ért az idény, hiszen nem jutott be a legjobb négy közé a csoportjában: újonc­­ként viszont erre az utolsó for­­dulóig megvolt az esélyük. A hat bajnokin két győzelem és négy vereség lett a szegediek mérlege, ezzel pedig két csapatot, a DEAC Gladiatorst és a Tatabánya Mustangsot is megelőzték a divízióban. 

 Több edzővel is beszéltem, akik azt mondták, várták, hogy jöjjünk a ligába. Mi is úgy érezzük, itt a helyünk, ez a mi kávéházunk. Folyamatosan fejlődünk, így lehet eljutni bárhova hosszú távon 

– tette hozzá Baranyi Ernő. 

Ami a további programot illeti, bajnoki mérkőzésre jövő tavaszig várni kell, ám a csapat tagjai számára még vannak edzések, majd egy aktívabb nyári szünet következik. A szeptemberben induló juniorbajnokságban a klub nem indít saját csapatot, de a játékosok más junior csapatokban játszanak majd, decemberben pedig kezdődhet újra az alapozómunka, és jöhet a következő Divízió I.-es idény. 

A Guardians legutóbb a vi­­zes világbajnokság okozta lezárások miatt Kiskundorozsmán fogadta az ellenfelét, ám elképzelhető, hogy a folytatásban a dorozsmai pálya lesz majd a hazai mérkőzések helyszíne, az edzések viszont maradnak a Felső Tisza-parton. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában