Helyi sport

2023.01.16. 18:00

Jászapáti Petra nehezen tudta volna még egyszer lábra húzni a korcsolyát

Megszerezte karrierje első egyéni érmét az Európa-bajnokságokon Jászapáti Petra, aki bokasérülését követően is nagyot harcolt azért, hogy dobogós helyezéssel zárjon a lengyelországi kontinensviadalon, majd a Kónya Zsófiával felálló női váltó ezüstéremmel térhessen haza.

Vajgely Pál

Jászapáti Petra karrierje első egyéni Eb-érmét szerezte.

Fotó: Illyés Tibor

Bokasérülés, majd ijedtség, és végül az örömteli pillanatok. Igazi hullámvasút volt az Európa-bajnokság hétvégéje Jászapáti Petra számára, hiszen már a kontinensviadalt is kisebb sérüléssel vállalta, a bokájával pedig gondja akadt a szombati napon is. Ám végül jött a vasárnapi döntős nap, ahol először 1000 méteren bronzérmet szerzett, majd nem sokkal később a női váltó tagjaként örülhetett ezüstéremnek. 

– A szombati nap után nem gondoltam volna, hogy összejön végre az egyéni érem is. Ez a siker motivációt ad nekem a folytatásra. Az volt a terv, hogy hátul helyezkedek, és lecsapok a kínálkozó lehetőségre. Végül ha nem zárják ki a hollandot, akkor is harmadik lettem volna, csak akkor együtt álltunk volna a dobogó alsó fokán, mert ezredre azonos időt értünk el – összegzett Jászapáti Petra, aki hozzátette, úgy érzi, kicsi hiányzik neki ahhoz, hogy utolérje a női mezőny legjobbjait, ehhez elsősorban állóképességben szeretne javulni. 

A váltó tagja volt a szegedi Kónya Zsófia is, aki nem feledkezett meg a küldöttség egyetlen utánpótlás-korú tagjáról, a szintén a Szegedi Korcsolyázó Egyesületben versenyző Somodi Majáról sem.

– Nem mondom, hogy túlságosan frissen mentem fel a jégre, úgy voltam vele, hogy bármi megtörténhet ebben a döntőben. Hogy összejött az ezüst, nem is olyan sokkal a hollandok mögött, az borzasztóan nagy dolog, mindenki büszke lehet ránk! Ez az érem Somodi Majáé, is aki nem lehetett itt a sérülés miatt, de úgy tekintünk rá, mint aki benne van ebben az éremben! – emelte ki a döntőt követően Kónya Zsófia a 18 éves tehetséges szegedit. Maja ugyanis a szombaton az 1500 méteres elődöntőben csapódott a palánknak, majd a gdanski kórházban vizsgálták a nyaksérülését, ezek után vállalta a vasárnapi szereplést. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában