Az éllovas Hódmezővásárhelyi FC Pakson is nyerni tudott

2023.03.05. 16:49

Jó ebédhez jött a siker

Folytatta menetelését a labdarúgó NB III. Közép csoportjában az éllovas Hódmezővásárhelyi FC, amely Pakson az NB I.-es tartalékok ellen nyert 2–1-re.

Mádi József

Bata Kristóf (balról kék-sárgában) vezető gólt szerzett Pakson.

Fotó: Török János

Ebédidőben lépett pályára Pakson a Hódmezővásárhelyi FC, amely a meccs első tíz percében még nem találta a ritmust, de a hazaiak sem tudtak helyzetet kialakítani. Az első félidő hátralévő részében aztán három vendéglehetőség adódott: előbb Bata Kristóf lövését bravúrral védte a hazai kapus, majd a kapu előtt ment el egy erős és éles beadás, amelyről lemaradtak a vásárhelyiek, végül Vladul Stefan került ziccerbe, ám mindkét próbálkozását védte Balázs József.

A szünet után gyorsan előnybe került a HFC: az 50. percben jobb oldali támadás és beadás után a hazai kapus saját védőjére ejtette rá a labdát, amely Bata K. elé került, aki a hálóba gurított, 0–1. A folytatásban semmi jele nem volt annak, hogy a Paks II. egyenlíthet, sőt Bata K. éppen csak mellé lőtt, majd Schildkraut Krisztián is így tett, ám mégis megtörtént, amire nem számítottak a vendégek. A 70. percben szabadrúgásból Balogh Balázs labdája kerülte meg Deczki Mátét, 1–1.

Nem esett össze a góltól a Hódmezővásárhely, és alig öt perc múlva megint vezetett. 

Hegedűs Martin vezette fel a labdát, majd meglátta az érkező Schildkrautot, elé gurította a labdát, utóbbi pedig a kapus mellett elgurított, 1–2.

Antal Krisztán: – A több, az első csapattól visszajátszó labdarúgóval megerősített Paks II. ellen sikerült győznünk, ez nagy dolog. Maximálisan felkészültünk erre a mérkőzésre is, a fiúk betartottak minden olyan taktikai utasítást, amelyet előzetesen megbeszéltünk. Büszkék vagyunk arra, hogy már 17 győzelmünk van, köszönjük a támogatást az elnökségnek és a minket elkísérő szurkolóknak is.

Paks II.–Hódmezővásárhelyi FC 1–2 (0–1)
Labdarúgó NB III., Közép csoport, 24. forduló. Paks, 150 néző. Vezette: Maml Zoltán (Keszthelyi Tamás, Farkas Gergő).
Paks II.: Balázs J. – Lorentz (Gregor, 82.), Tamás O., Balogh B., Horváth K. (Tóth K., 71.), Zoltán R. (Ribár, 60.), Szécsi, Nyári, Pupp, Pesti (Skripek, 71.), Görög. Vezetőedző: Kindl István.
HFC: Deczki – Orosz M., Hunya, Szabó P., Zabari (Zana, 77.) – Juhász J. – Pesuth (Fődi Zs., 85.), Schildkraut (Ondrejó, 89.), Hegedűs M. (Rabecz, 77.), Bata K. – Vladul (Irmes, 77.). Vezetőedző: Antal Krisztián.
Gólszerzők: Balogh B. (70.), ill. Bata K. (50.), Schildkraut (75.).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában