Helyi sport

2023.04.26. 11:18

Korosztályos bajnoki címet szerzett Simon Péter

Balatonbogláron és Bécsben is versenyzett egy hétvége alatt Simon Péter: a szegedi triatlonos előbb itthon egy korosztályos bajnoki címet szerzett, majd az osztrák fővárosban a félmaratont teljesítette.

V. P.

Simon Péter nagy élményeket szerzett az osztrák fővárosban.

Fotó: Simon Péter archívuma

Aktívan telt Simon Péter hétvégéje: szombaton délután a Balatonbogláron megrendezett sprint távú duatlon országos bajnokságon vett részt, ahol 5 km futást követően kerékpáron 20 km várt a résztvevőkre, majd még 2,5 km futás szerepelt a programban. A szegedi sportoló végül az abszolút rangsor hetedik helyén végzett, korosztályában viszont első helyen végzett.

– Egy komoly felkészülési munka van mögöttem, december óta sokat dolgoztam. Elsősorban a hosszabb távú triatlonversenyekre készültem, az első futás alatt sok holtpontom volt, de ezeken túl tudtam magam tenni. A kerékpáron tudtam menni a bójjal, majd a második futásra maradt annyi erőm, hogy megfogjak pár embert. Az időeredményem is azt mutatja, gyors verseny volt, elégedett vagyok. Tavaly Berekméri Levente megelőzött, most pedig szerettem volna visszavágni neki, ez össze is jött, így korosztályomban első lettem – összegzett Simon Péter.

Itt nem ért véget a hétvége programja, a befutót követően ugyanis egyből Bécs felé vette az irányt, ahol egy barátja segítségének köszönhetően ingyen vehetett részt a félmaratoni versenyen. Összesen 40 ezer ember futott a maratoni és a félmaratoni távon.

– Ugyan nem úgy sikerült a verseny, ahogy terveztem, de óriási élményben volt részem, ez volt életem eddigi legnagyobb futóversenye. Rengetegen szurkoltak az utcán, helikopter is kísért bennünket, jónéhány kenyai futó is itt volt. Előzetes tervem szerint 70 percen belül szerettem volna teljesíteni a félmaratont, ami egyéni csúcs lett volna, de nyolc kilométer után éreztem a fáradtságot. Kicsit lelassítottam és megpróbáltam élvezni a maradék tizenhárom kilométert, végül egy óra tizenötperc lett az eredményem, de nagyon örülök, hogy ott lehettem – fejtette ki Simon Péter.

A szegedi triatlonosra a folytatásban május közepén a középtávú duatlon országos bajnokság vár Tabon, míg az idei fő versenye a szeptemberi ironman világbajnokság, amit a franciaországi Nizzában rendeznek meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában