Helyi sport

2023.06.29. 18:25

Bemutatjuk a Pick Szeged BL-ellenfeleit (2. rész)

Erős csoportba került a Bajnokok Ligájában az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. Cikksorozatunkban végigvesszük azokat az ellenfeleket, akiket az ősszel, illetve kora tavasszal majd a Pick Arénában is láthatunk. Az első részben az egyetlen nem bajnokcsapatról, de alaposan megerősödött Aalborgról írtunk, most pedig a legutóbbi négyes döntő két résztvevőjéről, a PSG-ről és a Kielcéről.

Becsei Dávid

Az elmúlt években világsztárok töltötték meg a Kielce játékoskeretét. Ezen a nyáron klasszisok helyett már fiatalokat szerződtettek.

Fotó: Karnok Csaba

Cikksorozatunk második részét két olyan csapatnak szenteljük, amelyek hosszú ideje kergetik álmukat, a Bajnokok Ligája megnyerését. A francia Paris Saint Germain és a lengyel Barlinek Industria Kielce között viszont van egy óriási különbség, ugyanis utóbbinak 2016-ban már sikerült megnyernie a BL-t egy emlékezetes döntő végén éppen a Veszprém ellen. 

A PSG játékosainak nyakába viszont még egyszer sem került aranyérem a nemzetközi kupaporondon, pedig többször közel jártak ehhez. A legközelebb 2017-ben, amikor az északmacedón Vardar Szkopje drámai meccs végén 24–23-ra nyert. Nyolc másodperccel a vége előtt Daniel Narcisse egyenlített, majd hat másodperccel a vége előtt Raúl González időt kért – akkor a Vardar edzőjeként, de 2018 óta már éppen a PSG trénere –, majd egy másodperccel a dudaszó előtt Ivan Cupic a jobbszélről bedobta az aranyérmet jelentő gólt. 

A sikertelen kölni hétvégék után megváltozott a Paris Saint-Germain játékospolitikája. Már nem a legnagyobb sztárokat környékezik meg szerződéstervezetekkel, hanem olyan rutinos, de rendkívül sikeres klasszisokat, mint a Szegeddel hírbe hozott Palicka, a holland zseni, Steins, vagy éppen az ezen a nyáron leigazolt világbajnok irányító, Jacob Holm (Füchse Berlin), a spanyol Rubén Marchán (Nantes) és a Pickből távozó Tönnesen. Nagy űr keletkezhet viszont Kristopans Melsungenbe igazolása miatt, de Henrik Toft is hazatér Dániába. 

A PSG még nem járt a Pick Arénában. Legutóbb 2021. február 6-án jártak a franciák az újszegedi sportcsarnokban, akkor 32–29-re nyertek csoportmeccsen.
Fotó: Árvai Károly/MW

A férfi kézilabda legnagyobb sztárjai az elmúlt években Párizs helyett már inkább Kielce felé vették az irányt, ahol a 2016-os győzelem után végrehajtott generációváltás a legnagyobb világklasszisokkal sem eredményezett újabb Bajnokok Ligája-győzelmet idén és tavaly sem. Mindkétszer a döntőben buktak el Talant Dujshebaev fiai.

2023 biztosan beíródik a kielcei történelemkönyvekbe, hiszen sokáig a klub léte is megkérdőjeleződött, miközben sajtóhírek szerint a komplett kezdőcsapat Szegedre igazolására is esély mutatkozott. A lengyelek végül megmenekültek, a legnagyobb veszteség elnöki fronton érte őket. Huszonegy év után ugyanis az elmúlt héten Bertus Servaas lemondott. A legtöbb világklasszis viszont úgy látszik marad, mindössze Kornecki kapus és a balszélső Sánchez-Migallón jelentette be távozását, így akár harmadszor is megcélozhatják Európa trónját Kielcében, miközben tehetséges fiatalokkal (Kaddah, Jedraszczyk, Mestric, Lumbroso) állapodtak meg hosszabb távon. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában